Dokumentumfilm-sorozat mutatja a kiutat a Homokhátság vízválságából
A súlyos vízhiánnyal és sivatagosodással küzdő Homokhátság helyzete drámai: ha nem történik beavatkozás, a mezőgazdasági termelés is ellehetetlenülhet a térségben. A WWF Magyarország gondozásában készült háromrészes dokumentumfilm-sorozat második része a lehetséges megoldásokat mutatja be, és online felületen először a 24.hu-n látható.
A film alkotói – Bicsák Boglárka, Fehér Ágoston, Gregor Csaba és Sümegi Albin – az ELTE humánökológia mesterszakához kapcsolódó ismeretségből alakult csapatként kezdték el a munkát. A témát a 2022-es rendkívüli aszály inspirálta, és 2023-as ötleteléseik során hamar a régóta vízhiány sújtotta Homokhátság válságának feldolgozása mellett döntöttek. Az első rész az „Olyan, mint egy lyukas kád” címmel a kiszáradás hátterét mutatta be, a második epizód pedig a megoldásokra, köztük az alulról szerveződő helyi vízőrző csoportok munkájára összpontosít.
Átfogó kép a vízválságról
A készítők kezdetben saját érdeklődésükből forgattak és interjúztak másfél éven át, kész tervek és forgatókönyv nélkül. Amikor a WWF Magyarország beállt a projekt mellé, megadta a téma feldolgozásához szükséges szakmai szempontokat, újabb másfél év múlva pedig elkészült a film. A rengeteg felvétel lehetővé tette, hogy ne csupán részleteket mutassanak be, hanem átfogó képet adjanak a Homokhátság vízválságáról. Fontos szempont volt, hogy a film szakmailag pontos, ugyanakkor a laikus nézők számára is érthető legyen, és a problémák mellett a lehetséges megoldásoknak és a már működő jó példáknak is jelentős szerepet szántak.
A készítők nem klasszikus ismeretterjesztő filmet akartak létrehozni: a dokumentumfilmes megközelítés lehetővé tette, hogy a vízválságot az érintett és cselekvő emberek szemszögéből is bemutassák, életet lehelve a filmbe, ami reményeik szerint jobban lehetővé teszi a néző számára a kapcsolódást a témához.
Partizánakciák a vízért
A film egyik fontos szereplője Toldi Csaba, aki évek óta dolgozik a víz helyben tartásáért. Története jól mutatja, hogy a vízvisszatartás gondolata nem újkeletű: 2004 óta – amikor még nem is létezett a ma ismert Vízőrzők mozgalom – partizánakciók keretében végezte a csatornaelzárásokat, és próbálta megakadályozni a víz gyors elvezetését. Elmondása szerint hasonló kezdeményezések már korábban is léteztek, valójában azóta, amióta vízelvezetés is van. A filmesek a marispusztai vízőrzőkre és Nagyapáti Oszkárra a közösségi médiában találtak rá, miután ő aktívan dokumentálta tevékenységüket. Az első találkozás után egyértelművé vált, hogy aktivitása és közvetlensége miatt fontos szereplője lehet a készülő dokumentumfilmnek.
Feléledt a táj
A forgatás egyik legmeghatározóbb tapasztalata az elárasztott területek változásának dokumentálása volt. A készítők több alkalommal is visszatértek ugyanazokra a helyszínekre, így néhány hét leforgása alatt a saját szemükkel láthatták, hogyan változik meg a táj, amikor a vizet nem elvezetik, hanem helyben tartják. Az eredetileg kietlen, száraz területeken rövid idő alatt újra megjelent az élet: eddig nem látott védett madarak, rovarok és teknősök is feltűntek. A Vízőrzők története jól példázza, hogy nem érdemes ölbe tett kézzel várni arra, hogy a feltételek ideálisak legyenek, mert maguktól nagy eséllyel nem lesznek azok. A kedvezőbb feltételek ezúttal épp azért jöttek létre, mert az érintettek hozzákezdtek ehhez a munkához, így most már több példaértékű együttműködés is elindult a civilek, gazdák, vízügyi szakemberek, nemzeti parkok és már a döntéshozók között is.
A sorozat harmadik és egyben záró része a következő hétvégén jelenik meg a 24.hu-n, amely a mezőgazdasági kihívásokra és cselekvési lehetőségekre összpontosít.
