Egy hét múlva már délután 5-kor sötét lesz
Kevesebb mint egy hét múlva véget ér a nyári időszámítás: október 25-én hajnali 3 óráról 2 órára kell visszaállítani az órákat. Ezzel egyik napról a másikra egy órával korábban sötétedik, és október 25-én már 16:39-kor lemegy a Nap.
A váltás ugyanakkor azt is jelenti, hogy reggelente hamarabb világosodik: a napkelte már vasárnap 6:15-kor beköszönt, és egy órával többet lehet aludni. Az óraátállítás évente kétszer történik: október utolsó vasárnapján egy órával előre, március utolsó vasárnapján pedig egy órával hátra állítják az órákat.
A téli időszámítás tekinthető a „normális” időnek, ehhez képest vezették be a nyári időszámítást a 20. század folyamán. A kényszerített váltás azonban megzavarja a szervezet biológiai ritmusát, és napokba, akár hetekbe is telhet a hozzászokás.
Az érintettek körében álmosság, fáradékonyság, fejfájás, szorongás, szívritmuszavarok és emésztési zavarok is felléphetnek, de ebben az időszakban a fertőző betegségek iránti fogékonyság is megnőhet. Az, hogy kit milyen mértékben és mennyi ideig érint a váltás, egyénfüggő.
