45 napig kómában volt a búvárúszó-legenda, akinek húsz ember köszönheti az életét
Savarsh Vlagyimirovics Karapetyjan 1953. május 19-én született Kirovakanban, amely ma Vanadzor néven Örményország harmadik legnagyobb városa. A család 1964-ben Jerevánba költözött, ahol a fiatalember a nyolc osztály elvégzése után autószerelő szakközépiskolába járt. Családja és barátai tanácsára már fiatalon elkezdett úszni, később az uszonyos- és búvárúszásra váltott.
Mire 24 évesen visszavonult, hét szovjet bajnokságot, tizenhárom Európa-bajnokságot és tizenhét világbajnoki címet nyert, emellett számos világcsúcsot is felállított. Az 1976. szeptember 16-i jereváni események azonban egészen más mércével mérték nagyságát.
Aznap reggel egy 92 utassal zsúfolt trolibusz haladt a Jereváni-tó gátján, amikor hirtelen letért az útról, és a mesterséges víztározóba zuhant. A baleset pontos okát azóta sem sikerült megállapítani: egyes feltételezések szerint az egyik utas heves szóváltás után megtámadta a sofőrt, aki emiatt elvesztette uralmát a jármű felett, mások szerint a sofőr szívrohamot kapott.
A becsapódás zaját a közelben edző sportolók, köztük a 23 éves Savarsh Karapetyjan és öccse, a szintén búvárúszó Kamo is meghallották. A sportoló éppen egy húsz kilométeres, húsz kilogramm homokkal nehezített mellényben teljesített futáson volt túl, de egy pillanatig sem hezitált: levetkőzött, és a vízbe vetette magát.
A víz rendkívül hideg volt, a becsapódó trolibusz pedig rengeteg iszapot és üledéket kavart fel a tó fenekéről, így szinte semmit sem lehetett látni. Vakon tapogatózva jutott el a buszhoz, ahol kiderült, hogy az ajtók zárva vannak. A hátsó szélvédőt végül be tudta törni, és elkezdte kimenteni az utasokat.
Körülbelül húsz percen keresztül, nagyjából negyven alkalommal merült le a jéghideg vízbe, minden egyes merülés átlagosan huszonöt másodpercet vett igénybe. A kimerültségtől eszméletvesztés-közeli állapotba került, az utolsó merülésénél egy üléspárnát szorongatva bukkant a felszínre.
A beszámolók ellentmondásosak a kimentettek számáról: egyes források szerint 37, mások szerint 46 embert húzott ki, kilencen pedig a betört ablaknak köszönhetően önerőből úsztak a felszínre. A fulladás és a hipotermia miatt végül húsz ember maradt életben.
A trolibusz utasai csak hat évvel a tragédia után tudták meg, ki mentette meg őket, a történteket ugyanis sokáig eltitkolták. A baleset után rögtön meg akarták jelentetni valamelyik újságban, de a cikket nem hagyták jóvá, mivel a Szovjetunióban a trolibuszoknak nem volt szabad vízbe esniük. Karapetyjan hőstettéről csak 1982-ben kezdtek nyíltan beszélni.
A sportolót a baleset áldozataival együtt, a testén és a lábán ejtett mély sebekkel, végkimerült állapotban szállították kórházba. A Jereváni-tó szennyezett vizében súlyos kétoldali tüdőgyulladást és vérmérgezést kapott, az orvosok több mint egy hónapig küzdöttek az életéért, 45 napig volt kómában. Felépülése után azonnal visszatért az edzéshez, a következő bajnokságon elsőként ért célba, és újabb világcsúcsot állított fel.
Kiderült azonban, hogy nem bírja elviselni a víz alatt tartózkodást, és a tüdőkapacitása is annyira megsínylette a korábbi esetet, hogy 24 évesen vissza kellett vonulnia az élsporttól.
A trolibuszos mentés nem ez volt az egyetlen hőstette. 1974-ben már megakadályozott egy balesetet, amikor egy lejtőn elszabadult busz kormányát ragadta meg, és sikerült elkerülnie, hogy a jármű a szakadékba zuhanjon. Arra a kérdésre, hogyan sikerült megakadályoznia a tragédiát, csak annyit mondott: én voltam a legközelebb.
1985-ben éppen a jereváni Sport- és Koncert Aréna közelében tartózkodott, amikor tűz ütött ki az épületben. Az elsők között sietett a tűzoltók segítségére, súlyos égési sérülésekkel és füstmérgezéssel szállították kórházba, de ezt is túlélte.
Tetteit és sportsikereit később többször is elismerték: megkapta a szovjet Becsületrendet és az örmény Bátorságérem állami kitüntetést, az UNESCO Fair Play Díjjal tüntette ki, 1987-ben Jereván díszpolgára lett, egy 1978-ban felfedezett aszteroidát pedig róla neveztek el. A 2014-es szocsi téli olimpia alkalmával Moszkvától a közeli Krasznovorszk városáig vihette az olimpiai lángot.
Karapetyjan 1993-ban Moszkvába költözött, ahol megalapította a Második lélegzet nevű cipőkészítő és -javító vállalkozását. A cég neve szimbolikus utalás a sportolói múltjára, a víz alatti életmentésre és az újrakezdésre.
Boldog embernek nevezi magát, és úgy véli, az általa megmentettek élete a legnagyobb eredménye. „Bárki kerülhet olyan helyre, ahol valakinek segítségre van szüksége. A lényeg, hogy emlékezz arra, mi tesz emberré” – nyilatkozta.
