Kezdőlap Vegyes Vona Gábor is feltűnik az Árulók című műsorban

Vona Gábor is feltűnik az Árulók című műsorban

által Tamas
Vona Gábor is feltűnik az Árulók című műsorban

Vona Gábor is szerepel az Árulókban

Hétfő este jelentette be az RTL, hogy a Második Reformkor elnöke, Vona Gábor is indul Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban.

A politikus a bemutatkozó kisfilmjében azt mondta, felesége úgy bocsátotta el a műsorba, hogy két nap után kiszavazzák. Hozzátette, reméli, hogy most az egyszer nem neki lesz igaza.

Vona Gábor szerint az az erőssége, hogy felismeri a társas mozgásokat, mintázatokat és a viselkedést. Úgy fogalmazott, a politikában csapatjátékok zajlanak, és az érzékszervei, a szimata erre van kiélezve. Elmondása szerint szeret nyomozni és központban lenni, valamint reméli, hogy az ártatlanok csapatát erősíti majd.

A politikus egy másik párhuzamot is hozott a politikával: ott gyakran megkapják a politikusok azt, hogy árulók, itt azonban nem szeretné, ha ez a jelző kerülne a neve mellé.

Vona Gábor nemcsak a realityben indul: múlt héten jelentette be, hogy pártja indulni tervez a 2029-es európai parlamenti és az önkormányzati választásokon, valamint a 2030-as országgyűlési választáson is.

Októberben jön az ötödik évad

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban egy taktikai-pszichológiai nyomozós játék, amely a klasszikus „gyilkosos” vagy „maffiás” társasjátékok alapjaira épül. A játék lényege a megtévesztés, a blöffölés és a csoportmanipuláció.

A játékosok egy kastélyba költöznek be, ahol a játékmester titokban kijelöl közülük néhány Árulót, miközben a többség Ártatlan marad. Senki sem tudja a másikról, hogy melyik csapatban játszik.

Ezt is kedvelheted