Lemondott a Vadászkamara elnöke, 13 év után távozik
Azonnali hatállyal lemondott Jámbor László a Vadászkamara országos szervezeténél betöltött elnöki tisztségéről – olvasható a szervezet honlapján.
A Vadászkamara közzétette Jámbor lemondólevelét is, amelyben köszönetet mondott mindazoknak, akik csaknem tizenhárom éves elnöki munkája során támogatták, és akikkel együtt dolgozhatott a magyar vadászat és vadgazdálkodás ügyéért.
Jámbor László, a TAEG Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója, a Vadászkamara Győr-Moson-Sopron vármegyei Területi Szervezetének elnöke 2014-ben kapott először bizalmat az országos küldöttektől a Vadászkamara vezetésére. Három ciklust követően, a 2026. márciusi tisztújításon ismét őt választották meg a szervezet elnökének.
Június végén menesztették Kovács Zoltánt, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős korábbi államtitkárt a Nimród vadászújság éléről. Az exállamtitkárt júniusban mentették fel főszerkesztői pozíciójából, ezt követően pedig a lap eddigi stábja is távozott.
