Kezdőlap Igazságszolgáltatás Két év négy hónapot ér két élet – megszólaltak a gázolt kislány szerettei

Két év négy hónapot ér két élet – megszólaltak a gázolt kislány szerettei

által Tamas
Két év négy hónapot ér két élet – megszólaltak a gázolt kislány szerettei

„Két ember élete két év négy hónapot ér” – megszólaltak a halálra gázolt kislány és édesapja szerettei

Szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt gázolt halálra egy teherautó-sofőr egy hétéves kislányt és édesapját a kispesti zebrán, mert vezetés helyett a telefonjával volt elfoglalva. A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság szerdán hozott ítéletet az ügyben, amelynek helyszíne a bíróság épülete mellett található.

A bíróság B. Milánt két év négy hónap fogházbüntetésre ítélte, azzal, hogy legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható szabadságra. A férfit hat évre eltiltották a közúti járművezetéstől, valamint kötelezték a 804 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is.

B. Milán az utolsó szó jogán arról beszélt, hogy nehéz könnyek és sírás nélkül beszélni a történtekről, és csak ekkor nézett először az özvegy szemébe. Az áldozatok szerettei szerint azonban egyáltalán nem volt őszinte a férfi bocsánatkérése.

Az ítélethozatal után nyilatkozott az özvegy és a meghalt kislány nagymamája is. Az özvegy először csak annyit mondott, hogy teljesen mindegy, milyen ítélet születik, mert már semmi sem hozza vissza a családtagjait. A nagymama ehhez hozzátette, hogy semmilyen megbánást nem látott a vádlotton, és nem érti, miért húzódik ilyen sokáig az ügy.

A tárgyalásra elment az elhunyt férfi édesapja is. A vádlott a tárgyalás előtt nem kívánt nyilatkozni.

Ezt is kedvelheted