Javuló meddőségi kezelési eredmények, de még mindig elmaradás az európai átlagtól
Napjainkban minden ötödik-hatodik pár küzd meddőségi problémákkal. A Humánreprodukciós Igazgatóság most részletes adatsort tett közzé az asszisztált reprodukciós központok 2024–2025. évi mutatóiról, ami eddig nem volt elérhető.
A meddőségi kezelések két nagy csoportra oszthatók: az inszeminációra, amikor a hímivarsejteket közvetlenül a méhbe juttatják az ovuláció idején, valamint a lombikkezelésre (IVF), amikor a petesejteket a testen kívül termékenyítik meg, majd az embriót a méhbe ültetik be.
A meddőségi ellátásban a 35 évnél idősebbek felülreprezentáltak, ami azért probléma, mert az idősebb páciensek körében az elérhető eredményesség alacsonyabb. A KSH adatai szerint az első gyermek vállalásának átlagéletkora folyamatosan emelkedett, 2025-ben 29,47 év volt.
2011-hez képest 2025-ben a szülőképes korú nők száma jelentősen csökkent: a 15–49 éves korosztályban 13 százalékkal, a 20–39 éves korosztályban közel 22 százalékkal.
2025-ben 616-tal kevesebb petesejtleszívás történt, mint 2024-ben. A friss- és fagyasztottembrió-beültetésekre vetített terhességi arány azonban országosan mintegy 3 százalékkal emelkedett: 32,26 százalékról 35,03 százalékra. A fagyasztottembrió-transzferre vetített terhességi arány 28,39-ről 31,50 százalékra nőtt.
Az ikerszülések aránya 2024-ben 8,10 százalék volt, ami jóval a nemzetközi 13 százalékos célérték alatt van. A Humánreprodukciós Igazgatóság évek óta célként tűzte ki ennek a számnak a csökkentését.
A vizsgált 13 intézet eredményei jelentősen eltérnek egymástól. A 2025-ös friss embrióbeültetés utáni terhességi arány 23,4 és 50,4 százalék között mozgott, míg a fagyasztottembrió-beültetés utáni terhességi arány 13,2 és 53,6 százalék között alakult.
A frissembrió-beültetésre vetített terhességi arányok magasabbak a győri intézetben, az SE ARO-ban és az SE ARC helyszíneken, míg a kútvölgyi, kaposvári és angyalföldi intézetekben alacsonyabbak. A fagyasztottembrió-transzferekre vetített arányokat tekintve az SE ARO, Győr és Szeged áll a legjobban, míg Kaposvár, a kútvölgyi intézet és Pécs az alacsonyabb értéktartományba tartozik.
A gazdagréti, angyalföldi, kaposvári központ és az SE ARO jellemzően több 41 évesnél idősebb pácienst lát el, mint a többi intézmény. A 13 intézetből 9-ben javult mind a friss-, mind a fagyasztottembrió-beültetésre vetített terhességi arány az előző évi adatokhoz képest.
Az okok között szerepel, hogy eltörölték az embrióbeültetések közötti kötelező három hónapos várakozási időt, valamint közfinanszírozott formában is elérhetővé váltak olyan diagnosztikai és műtéti eljárások, amelyek korábban csak a magánellátásban voltak elérhetők.
Nemzetközi összehasonlításban Magyarország még mindig le van maradva. 2024-ben itthon az átlagos kumulatív élveszülési ráta 26,4 százalék volt, amely egy évre vetítve mutatja az asszisztált reprodukciós eljárásokból történt szülések és a petesejtleszívások arányát. Egyes centrumokban a becsült kumulatív élveszülési ráta 40 százalék felett alakul, míg máshol 17-19 százalék körüli.
Európai összehasonlításban három teljes kezelési ciklus alatt 2023-ban az élve születési ráta megközelítette a 37 százalékot, ettől a magyarországi átlag még elmarad. Ebben szerepe lehet annak is, hogy bizonyos új megoldásokat még nem használnak itthon, ilyen például a petesejt-donáció.
