Molnár Áron Hankó Balázsnak: Hazudsz
Hankó Balázs szerint a Nemzeti Kulturális Alapból jogszerűen kifizetett kulturális támogatások ügye a kezdetektől fogva politikai és kultúrpolitikai koncepciós eljárás. A fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter erről szóló közleményében arra reagált, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség közölte: az ellene folyó nyomozás miatt az Országgyűléstől mentelmi joga felfüggesztését kérik. Állítása szerint rendben voltak, és a magyar kultúrát szolgálták azok az NKA-kifizetések, amelyek miatt az ügyészség a mentelmi joga kiadását kérte.
Molnár Áron bejegyzésében tételesen reagált a volt miniszter állításaira, és a neki címzett szövegben többször is megismételte: hazudsz. A színész-aktivista szerint az NKA-ügy a kezdetektől fogva a titkos pénzszórás tökéletes példája, amelyben a kulturális keretből osztottak fű alatt a Fidesz kampányára több mint 17 milliárd adófizetői forintot.
Hankó Balázs úgy fogalmazott, hogy volt munkatársait politikai fogolyként tartják, illetve tartották fogva, Molnár Áron azonban emlékeztetett rá, hogy szerinte ezek a volt munkatársak bűnsegédek.
A színész bírálta Hankó Balázsnak azt a kijelentését is, amely szerint a forrás felszabadításáról kormánydöntés határozott, a felhasználás célja és a döntések a vonatkozó jogszabályoknak és eljárásrendnek megfeleltek, és azok a magyar kultúrát támogatták.
Molnár Áron szerint először is semminek nem feleltek meg, sem a jogszabályoknak, sem az eljárásrendnek. Másodszor szerinte nem a magyar kultúrát, hanem a Fidesz kampányát támogatták, amit állítása szerint ezerszer bebizonyítottak. Harmadrészt arra kérdezett rá, hogy ha Hankó Balázs többször is azt mondta, kormánydöntés volt, esetleg elmondja-e, kivel együtt döntöttek a források felszabadításáról.
A színész végül üzent is Hankó Balázsnak: abban bízik, hogy befejezi a hazudozást, bíróság elé állítják, és börtönbe kerül, miközben nyugodtan csiripelhet arról, hogy kinek az utasítására követte el az eddig beszerzett bizonyítékok alapján a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést.
Hankó Balázzsal szemben hűtlen kezelés a vád. A kapcsolódó írás szerint Hankó Balázs és Seszták Miklós öt-tíz évet, Matolcsy György legfeljebb hármat kaphat, ha elítélik őket.
