Dr. Sándor Zsuzsa: Téves következtetés, hogy a miniszterelnök teljeskörű ellenőrzése alatt áll az Országgyűlés – válasz Róna Péternek
Dr. Sándor Zsuzsa jogász válaszolt Róna Péter jogász-közgazdász professzor, volt államfő-jelölt Magyar Péter és az alkotmányosság címmel megjelent írására. Róna Péter azt állította, hogy nagy tévedés az eseményekben a demokratikus intézményi rendszer működésének újraszületését látni, mert Magyar Péter megüzente az országnak, hogy az Országgyűlés a teljeskörű ellenőrzése alatt áll, még azokban az esetekben is, ahol neki nincs alkotmányos hatásköre, Baka Andrásnak pedig azt, hogy felejtse el a független államfő gondolatát.
Dr. Sándor Zsuzsa szerint Róna Péter egyes tényekből téves ténybeli következtetést vont le. Álláspontja szerint Magyar Péternek az a kijelentése, hogy nem tudja garantálni a legfőbbügyész-jelöltnek a szükséges parlamenti többséget, nem tekinthető olyan üzenetnek, amely az Országgyűlés feletti teljeskörű ellenőrzést vagy a független államfő gondolatának elvetését jelentené.
A szerző rámutat, hogy Magyar Péter egyúttal a Tisza Párt elnöke is, és ebbeli minőségében véleménye van a frakciója elkövetkező döntéséről. Hasonló viták Sólyom László idejében is voltak, mégsem gondolta senki, hogy Sólyom ne lett volna független államfő. Hogy a mindenkori kormányok ezt kevéssé szeretik, az a demokráciában elkerülhetetlen viták lényegéből fakad, de ezekből kell a szükséges kompromisszumoknak megszületniük.
A cikk a legfőbb ügyész jelölésének kapcsán kialakult vitában jelent meg, amelyhez ugyanazon a napon Zárug Péter Farkas politológus és Fleck Zoltán jogszociológus is hozzászólt a 24.hu-n.
