Átvilágítás: 14 milliárd forintnyi gyanús költekezést találtak az agrárkamaránál
Orbán Viktorhoz buszoztatták a gazdákat, és napidíjat fizetett a kamara a strasbourgi magyar tüntetőknek – jelentette be Zoltán Péter, agrárstratégiáért, kommunikációért és átvilágítási ügyekért felelős miniszteri biztos.
Összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az elmúlt években – közölte Zoltán Péter, hozzátéve, hogy évi körülbelül 11 milliárd forinttal tudják csökkenteni a szervezet működési költségeit, és terveik szerint már decemberben megtartanák a kamara tisztségviselőinek megválasztását.
A miniszteri biztos szerint a politikától meg kell szabadítani a kamarát, és a szakmaiságnak kell meghatároznia a működését.
Öt külföldi tüntetést finanszírozott a kamara
Zoltán Péter elmondta azt is, hogy a magyar gazdák januári strasbourgi tüntetésén a kamara napidíjat fizetett a tüntetőknek, miközben az útiköltségeket és a szállást is állta. Öt külföldi tüntetést finanszírozott a szervezet, ami 30 millió forintjába került. Ezeken a tüntetéseken fideszes influenszerek, így Deák Dániel és Bohár Dániel is részt vettek.
A kamara emellett a Tusványost rendező alapítványt, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet is támogatta 2024-ben és 2025-ben, összesen 8 millió forinttal.
A fideszes jelölteket szintén támogatta a szervezet 69 választókerületben 2025 decembere és 2026 áprilisa között, ami összesen közel 182 millió forintjába került a kamarának. Ennek kedvezményezettjei között szerepelt Szűcs Gábor is, aki jelenleg a Fidesz parlamenti képviselője.
Emellett 191 millió forintot költött a kamara két olyan szakmainak álcázott, politikai rendezvényre, amin a gazdákat Orbán Viktorhoz buszoztatták, hogy előttük mondjon beszédet a korábbi miniszterelnök.
Választási kampányban is részt vett a kamara
A miniszteri biztos arról is beszélt, hogy több mint 700 falugazdászt is felhasználtak a kampányban: e-mail-címeket kellett gyűjteniük, ami sikerült is, 250 ezret tudtak összeszedni. Nem tudják egyelőre, hogy milyen mértékben történt GDPR-sértés, de Zoltán Péter szerint a Fidesznél köthettek ki az e-mail-címek.
A választások előtt a kamara elnöke Papp Zsolt György volt, aki ezzel egy időben a Fidesz színeiben is elindult a választáson.
Megkérdőjelezhető szerződések
Összesen 93 millió forint értékű megkérdőjelezhető megbízási és munkaszerződéseket találtak Zoltán Péter szerint az átvilágítás során. Ilyen volt például, hogy a lemondott megyei elnököket a kamara pénzén tovább fizették az elmúlt két évben, ez közel 17 millió forintjába került a szervezetnek, míg a kamara elnökének a social médiás jelenlétét végző munkatársak közel 30 millió forintot kaptak, pedig a beszámolók szerint senki nem tudott róla, hogy ők kik voltak, és milyen munkát végeztek.
Zoltán Péter beszélt arról is, hogy Győrffy Balázs volt kamarai elnök 2024-es lemondását megelőző napon 1,8 milliárd forint értékben kötött meg három kommunikációs szerződést, amik tartalmi és időbeli átfedésben voltak egymással, és korábban a kamara tevékenységében is nevesítették már ezeket a feladatokat.
Balásy Gyula cégével, a Lounge Event Kft.-vel az évek során emellett 2,4 milliárd forint értékben kötöttek rendezvényszervezési szerződéseket.
