Kezdőlap Egészség A szemünk elárulhatja, milyen gyorsan öregszünk

A szemünk elárulhatja, milyen gyorsan öregszünk

által Tamas
A szemünk elárulhatja, milyen gyorsan öregszünk

A szemünk elárulhatja, milyen gyorsan öregszünk

A születésnapjaink száma csupán a kronológiai korunkat mutatja meg, a szervezet tényleges állapotát és a szövetek elhasználódásának mértékét a biológiai életkor tükrözi. Ennek pontos meghatározása régóta a modern orvostudomány egyik legnagyobb kihívása, mivel segíthet a súlyos betegségek korai felismerésében és a megelőzésben.

A Szöuli Nemzeti Egyetem kutatói arra jutottak, hogy a szem hátsó részének gyors és fájdalommentes vizsgálata a korábbiaknál sokkal pontosabb képet adhat a biológiai öregedés üteméről. A GeroScience című folyóiratban közzétett eljárás alapja az úgynevezett retinális korkülönbség (Retinal Age Gap – RAG) technológiája, amelyet a tudósok már évek óta fejlesztenek. A szem szoros kapcsolatban áll az aggyal és a keringési rendszerrel, így a retina állapota kiváló jelzője a szervezet általános egészségének.

A koreai kutatók által kifejlesztett mélytanulási modellt közel 30 ezer retinaképen tanították be, majd több mint 14 ezer független felvételen tesztelték. Az áttörést az jelentette, hogy a korábbi modellekkel ellentétben a tanítóadatok közé nemcsak egészséges, hanem beteg szemekről készült felvételeket is beépítettek, valamint a modell egyszerre vette figyelembe a vizsgált személy nemét és korát. Ennek köszönhetően az új rendszer átlagosan mindössze 2,5–2,7 év hibahatárral tudta megbecsülni a résztvevők tényleges életkorát.

A kutatás megállapította, hogy a magasabb RAG-érték – amikor a szem állapota alapján a retina idősebbnek tűnik a személy valós koránál – szoros összefüggést mutat különféle krónikus betegségekkel és életmódbeli tényezőkkel. A cukorbetegség átlagosan 2,52 évvel növelte meg a retina becsült korát. A jelenleg is dohányzóknál 0,5 év, míg a korábbi dohányosoknál 0,46 év korkülönbséget mutattak ki. A szemészeti betegségek közül a makuladegeneráció 0,6 évvel, a szürkehályog pedig 1,86 évvel tolta el a becsült értéket, bár ez utóbbi részben a felvételek elhomályosodásának is betudható.

Bár az egyéni diagnosztikához és a klinikai gyakorlatba való átültetéshez további, hosszabb távú vizsgálatokra van szükség, a technológia a kutatók szerint óriási lehetőségeket hordoz. A jövőben a szemészeti szűrővizsgálatok során végzett rutin retinaszkennelés nemcsak a szem betegségeire hívhatja fel a figyelmet, hanem korai figyelmeztetésként is szolgálhat a szervezetet érintő egyéb rendellenességek kapcsán.

Ezt is kedvelheted