Bérharc az ELTE-n: tiszás képviselőket fogadnak örökbe a szakszervezet aktivistái
Az ELTE dolgozóinak szakszervezete új akcióval kíván nyomatékot adni béremelési követeléseinek: arra kérik az egyetemi polgárokat, hogy „fogadjanak örökbe” egy tiszás képviselőt, és hívják fel a figyelmét arra, milyen helyzetben vannak az állami fenntartású egyetem dolgozói. A szakszervezet azt követeli, hogy még az idén 30 százalékkal emeljék a bérüket, ezzel megszüntetve a különbséget az állami és az alapítványi egyetemeken dolgozók fizetése között.
Gregor Anikó, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete ELTE-s elnöke arról beszélt, hogy az alapítványi fenntartású egyetemeken átlagosan mintegy 30 százalékkal többet keresnek a dolgozók, mint az állami egyetemeken, ami szerinte nem igazságos. Hozzátette: ez sok éve így van, de azt gondolták, hogy viszonylag rövid időn belül beleférhet a kormány teendői közé, hogy rendezzék a fizetéseket.
A szakszervezet vezetője kiemelte, hogy a 2026-os választáson kétharmados többséggel olyan párt nyert, amelynek a programjában szerepel egy emberséges, működő és igazságos Magyarország építése. Az ELTE-n mintegy 3500-an dolgoznak, a többi állami egyetemen további 500-an.
Gregor Anikó arról is beszélt, hogy az egyetem tanévnyitóján átnyújtott egy papírt Magyar Péternek az állami fenntartású egyetemen dolgozók bérezéséről. A szakszervezeti vezető szerint Magyar Péter első reakciója az volt, hogy „Kármán András”.
A szakszervezet azt szeretné elérni, hogy 2027-től új felsőoktatási bértábla jöjjön létre. A bérek alakulásáról és a konkrét követelésekről szóló teljes cikk előfizetők számára érhető el.
