Két év fogházat és öt év eltiltást kért az ügyészség a halálos nyírmihálydi baleset okozója ellen
Vádat emelt a Nyíregyházi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly nyáron halálos tömegszerencsétlenséget okozott Nyírmihálydi közelében.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a 19 éves férfi tavaly augusztus 21-én délután személygépkocsival közlekedett a 471-es főúton két utasával, amikor egy balra ívelő kanyarban, a nedves úttesten megcsúszott, keresztbe fordult, és átsodródott a szemközti forgalmi sávba.
Ezt észlelte a vele szemben szabályosan közlekedő kisbusz vezetője, azonban az intenzív fékezés ellenére sem tudta elkerülni a karambolt. A szabályosan közlekedő kisbusz az árokba borult.
A vádlott mindkét utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghaltak. A kisbuszban utazók közül ketten súlyosan megsebesültek, a sofőr és további öt utas könnyebben sérült. A balesetben vétkes sofőr is megsebesült, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Az ügyészség szerint a közúti baleset azért következett be, mert a személygépkocsi sofőrje a veszélyes útkanyarulatot jelző tábla ellenére a nedves úttesten, esős időben nem az időjárási és útviszonyoknak megfelelően vezetett.
A járási ügyészség két év fogházbüntetést és öt év közúti járművezetéstől eltiltást kért a férfira halálos tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyalás jogáról.
