Kezdőlap Igazságszolgáltatás Toroczkai Rogánt és több korábbi minisztert is megcéloz

Toroczkai Rogánt és több korábbi minisztert is megcéloz

által Tamas
Toroczkai Rogánt és több korábbi minisztert is megcéloz

Rogán Antal és több volt igazságügyi miniszter is a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság célkeresztjében

A végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti vizsgálóbizottság összesen 65 embertől kérne nyilatkozatot – derül ki a parlament honlapjára feltöltött dokumentumból. A Toroczkai László (Mi Hazánk) vezette testület a Schadl György nevével fémjelzett korrupciós büntetőeljárással összefüggésben hallgatna meg többek között Schadl György volt végrehajtói kari elnököt, Völner Pál volt igazságügyi államtitkárt, valamint Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét.

A nyilatkozattételre kötelezettek között szerepel Nagy Ádám, Rogán Antal volt kabinetfőnöke és Rehák Róbert vállalkozó, a Schadl-ügy vádlottja is. Írásban kell nyilatkoznia Rogán Antal feleségének, Rogán Barbarának, valamint Schadl György feleségének, Schadl-Baranyai Helgának.

A felügyeleti szervek egykori és jelenlegi illetékesei közül szóbeli meghallgatásra kötelezik Bárándy Péter volt igazságügyi minisztert, Draskovics Tibor volt igazságügyi és rendészeti minisztert, Navracsics Tibor volt közigazgatási és igazságügyi minisztert, Répássy Róbert volt államtitkárt, Jeney Orsolya volt helyettes államtitkárt, Czepek Gábor volt helyettes államtitkárt, Trócsányi László volt igazságügyi minisztert, Varga Judit volt igazságügyi minisztert és Tuzson Bence volt igazságügyi minisztert. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának volt és jelenlegi elnökét, Biró Marcellt és Nagy Lászlót szintén szóbeli meghallgatásra kötelezik, míg Dávid Ibolya volt igazságügyi minisztertől írásbeli tájékoztatást várnak.

Írásban várnak tájékoztatást Czine Ágnes alkotmánybírótól, valamint gyermekeitől, Fiedler Bálinttól és Fiedler Laurától, akik önálló bírósági végrehajtóként dolgoznak, és neveik felbukkantak a Schadl-ügy nyomozati anyagaiban.

A testület a jelenlegi végrehajtási rendszer kialakulását az 1990-es évekig visszamenően vizsgálná. Feladata, hogy megvizsgálja, a végrehajtási rendszer jogszabályi, intézményi, felügyeleti és pénzügyi működésének hiányosságai miként járultak hozzá a végrehajtási ügyek számának jelentős növekedéséhez, az adósságspirálok kialakulásához, valamint az adósokat érintő társadalmi és egzisztenciális kiszolgáltatottság fokozódásához. Feltárja, hogy a végrehajtói kinevezési rendszer, a díjazási és költségelszámolási szabályok, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar működése, a szabályozási rendszer egésze, továbbá az igazságügyi igazgatás és felügyelet gyakorlata milyen módon tehette lehetővé korrupciós kockázatok, összeférhetetlenségi helyzetek, politikai befolyásolási mechanizmusok és egyéb rendszerszintű visszaélések kialakulását. A bizottság meghatározza azt is, hogy a végrehajtási rendszer működésével összefüggésben mely állami, felügyeleti, kamarai vagy egyéb intézményi szereplőket terheli politikai, szakmai vagy igazgatási felelősség a feltárt hiányosságokért és visszásságokért. Javaslatot tesz a szükséges jogalkotási, szervezeti és intézményi intézkedésekre egy állami, nonprofit, átláthatóbb és emberségesebb végrehajtási modell kialakítása érdekében.

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb korrupciós ügye a végrehajtókhoz kapcsolódik. A fő vádpont lényege szerint Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen pénzt – 2021 nyaráig legalább 83 millió forintot – adott át Völner Pálnak, aki ezért pozíciójából eredő befolyását Schadl érdekeinek megfelelően gyakorolta. Az ügység szerint a végrehajtók volt elnöke hét társával előzetesen megállapodott abban, hogy eléri, önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak, amiért cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy egészében visszakérte tőlük. Az ügység Schadl Györgyre tíz, Völner Pálra nyolc év börtönt kért beismerés esetére. Előbbire 200, utóbbira 25 millió forint pénzbüntetés kiszabását is indítványozták.

Ezt is kedvelheted