Berlusconi nevét vette fel Milánó legnagyobb reptere
Péntektől hivatalosan is Silvio Berlusconi egykori olasz miniszterelnök nevét viseli a Milánó-Malpensai repülőtér.
Silvio Berlusconi legidősebb gyermeke, Marina Berlusconi elmondta, büszkeséggel tölti el és elérzékenyíti az a gondolat, hogy látogatók ezreit fogadja majd az apjáról elnevezett repülőtér. „Mi lehetne jobb név egy olyan hídnak, mint ez? Silvio Berlusconi olyan ember volt, aki mindig párbeszédre törekedett mindenkivel” – fogalmazott a néhai politikus lánya.
A volt olasz miniszterelnök 86 éves korában, 2023. június 12-én hunyt el a milánói San Raffaele kórházban. Őt tüdőgyulladással és leukémiával kezelték. Állapota 2020-ban már egyszer kritikus volt, akkor koronavírus miatt feküdt kórházban. 2016-ban szívműtétje volt, és prosztatarákkal is küzdött.
Berlusconi a második világháború utáni Olaszország leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke volt. Három alkalommal töltötte be ezt a tisztséget: 1994 és 1995 között, 2001-től 2006-ig, majd 2008-tól 2011-ig.
Berlusconi 1973-ban alapította meg a Telemilano televíziós céget, 1980-ban pedig Canale 5 néven Olaszország első kereskedelmi tévéhálózatát. Az évtized végére az ország egész területét lefedték a csatornái. A Mediaset TV nevű cége döntő szerepet játszott politikai sikereiben: a tulajdonában lévő csatornák híradói és más információs műsorai gyakran tartalmaztak burkolt vagy nyílt politikai propagandát.
Berlusconi 1986-ban vásárolta meg az AC Milant, és 31 évig tartó vezetése alatt az olasz futballklub 29 trófeát nyert, köztük ötször a BEK/BL-serleget is elhódították.
