Kármán András kinevezte az Államkincstár új elnökét
Kármán András pénzügyminiszter pénteken bejelentette, hogy szeptember 28-tól Slánicz Béla veszi át a Magyar Államkincstár (MÁK) vezetését. A miniszter a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, hogy az új elnöktől többek között a nyugdíjkifizetési rendszer megújítását és a pazarló informatikai beszerzések leállítását várja.
Slánicz Béla több mint húszéves felsővezetői tapasztalattal rendelkezik. Pályafutása során dolgozott a biztosítási és nyugdíjpénztári szektorban, a hitelezés, a pénzügyi szolgáltatások, valamint az informatika és a projektmenedzsment területén is.
Kármán András kiemelte, hogy Slánicz Béla hazai és nemzetközi, több ezer fős nagyvállalatok irányításában is részt vett, ahol a szervezeti és digitális transzformációk megvalósításáért felelt.
A kinevezés kapcsán a miniszter megfogalmazta az új elnökkel szembeni legfőbb elvárásait is. Eszerint modernizálni és gyorsítani kell a kifizetéseket, amelynek részeként a jelenlegi elavult nyugdíjkifizetési rendszert is meg kell újítani. Fel kell számolni a kincstár informatikai kiszolgáltatottságát, megerősítve az IT-biztonságot és a belső kompetenciákat. Véget kell vetni a pazarló, túlárazott beszerzéseknek, kiemelten csökkentve az informatikai szolgáltatások költségeit.
Az informatikai területen a lehetséges szolgáltatók körének bővítése is a feladatok közé tartozik a felelős gazdálkodás megteremtése érdekében – tette hozzá Kármán András.
