Rablásról posztolt egy dombóvári nő a Facebookon, majd kiderült, hogy semmi sem történt
Egy dombóvári nő a Facebookon azt írta, hogy az utcán kirabolták, a rendőrség azonban megállapította, hogy a bejegyzés valótlan volt.
„Lányok, asszonyok. Senki ne mászkáljon egyedül este a régi rendőrség környékén. Engem tegnap kiraboltak. Kattant a rugós kés. Az összes pénzem elvették. 150000ft. Úgyhogy mindet elvették. Ketten voltak” – idézte a nő bejegyzését a Tolna vármegyei rendőrség.
A rendőrség a poszt alapján hivatalból nyomozást indított rablás gyanúja miatt. A nő a tanúkihallgatásán elismerte, hogy nem történt rablás, és a bejegyzésében valótlanul állította, hogy kirabolták.
A rendőrség a közleményében arra figyelmeztetett, hogy a közösségi médiában közzétett valótlan állítások felesleges riadalmat kelthetnek, megtéveszthetik a lakosságot, és indokolatlanul köthetik le a hatóságok idejét és erőforrásait.
A hatóság azt tanácsolta, hogy bűncselekmény áldozata esetén ne a Facebook legyen az első lépés, hanem értesíteni kell a rendőrséget, és mindig valós információkat kell közölni. „Az online térben is felelősek vagyunk azért, amit leírunk” – zárult a rendőrségi poszt.
Nem derül ki a rendőrségi tájékoztatásból, hogy a dombóvári nő miért találta ki a támadást, és indult-e ellene eljárás.
