Hüllők közötti kannibalizmusról készített videót az Alföldön egy természetőr
A zöld gyík hazánk legnagyobb termetű gyíkfaja, amely Magyarországon általánosan elterjedt, elsősorban szárazabb, gyepes, cserjés és nyílt erdei élőhelyeken fordul elő. Táplálékának nagy részét ízeltlábúak teszik ki, köztük bogarak, egyenesszárnyúak és kabócák, de rendszeresen zsákmányol pókokat és hangyákat, kisebb mennyiségben pedig gyűrűsférgeket és csigákat is elfogyaszt.
Ritkán azonban előfordul, hogy a nagyobb testű gyíkok – köztük a zöld gyík is – nagyobb zsákmány után néznek, és más gerinceseket, időnként más gyíkokat próbálnak elejteni. Ezt támasztja alá egy Romániában leírt eset, amely szerint egy kifejlett zöld gyík egy szintén kifejlett, de nála jóval kisebb fali gyíkot próbált elejteni, bár végül csak annak letört farkát sikerült elfogyasztania. Németországban fiatal fürge gyíkot találtak a zöld gyík táplálékában.
A zöld gyík legközelebbi rokonánál, a Nyugat-Európában honos nyugati zöldgyíknál is ismert a hüllőpredáció: e faj egyedei elsősorban fiatal közönséges lábatlangyíkokat fogyasztanak. Bár mindkét faj táplálkozásáról számos kutatás áll rendelkezésre, ezek az esetek kifejezetten ritkák, a legtöbb vizsgálat során kizárólag gerinctelenek kerülnek elő a táplálékukból.
A Puskás József természetvédelmi őrkerület-vezető által készített videón egy kifejlett zöld gyík látható, amint egy idén kikelt fiatal állatot fogyaszt el. A Tiszamenti Tájegységi iroda udvarán megfigyelt eset azért is különleges, mert a kannibalizmus korábban nem volt ismert a zöld gyík esetében. A jelenség egyik magyarázata lehet, hogy a videón látható nőstény példány táplálékhiány miatt szorult rá a kannibalizmusra. Bizonyos hüllőfajoknál előfordul, hogy táplálékhiány esetén gyakrabban fogyasztják el fajtársaikat, ezt azonban eddig elsősorban kígyóknál figyelték meg.
A megfigyelés arra is rávilágít, hogy továbbra is fennállnak ismerethiányok még a gyakoribb hüllőfajok esetében is.
