Alulöltözött, összekent férfiakra leltek egy pincében
A madisoni rendőrség beavatási szertartás ügyében nyomoz, miután körülbelül harminc, részben meztelen, étellel, fűszerekkel és egyéb folyadékokkal borított fiatal férfit találtak a Wisconsin-Madison egyetem campusához közeli ház alagsorában.
A rendőröket szeptember 23-án este 8 óra 20 perc körül hívták ki az Alpha Epsilon Pi hallgatói szövetséghez. A beszámolók szerint néhány férfin – akiket a diákszövetség jelöltjeiként azonosítottak – fizikai bántalmazás nyomai voltak láthatók.
A rendőrség közzétett egy fényképet, amelyen két tucat, félmeztelen férfi látható a pincében, ahol szemét és egyéb hulladék hever a földön.
A rendőrök két diákszövetségi tagot letartóztattak. A hivatalos közleményből kiderül, hogy az Alpha Epsilon Pi egy el nem ismert és akkreditálatlan hallgatói szervezet, amelyet a Wisconsin-i Egyetem több mint egy évtizeddel ezelőtt feloszlatott.
Az egyetem közölte, hogy vizsgálatot indít az ügyben, és „teljes mértékben elkötelezett a beavatási szertartásokkal kapcsolatos visszaélések megelőzése és kezelése mellett”. Minden olyan hallgató, akiről kiderül, hogy megsértette a törvényt vagy az egyetemi szabályzatot, szankciókkal számolhat.
A diákszövetség épülete mindössze néhány háztömbnyire található az UW-Madison campusának központjától, ahol mintegy 52 ezer hallgató tanul.
