A Fehér Ház több mint 440 ezer dollárt költött Donald Trump amerikai elnököt népszerűsítő reklámokra az amerikai adófizetők pénzéből – a hirdetések a héten kezdtek futni az amerikai tévécsatornákon.
Trumpot mint az országot megmentő hőst szerepeltetik a hirdetésekben
A reklámokban az amerikai elnök egyebek mellett úgy jelenik meg, mint az Egyesült Államokat megmentő hős, aki megóvja az országot a kommunizmustól. Az egyik hirdetés végén fehér betűkkel az áll: „Amerika soha nem lesz kommunista ország.” A képernyőn megjelenő üzenetek szerint a kormányzat „végrehajtotta a történelem legnagyobb adócsökkentését”, „újra fellendíti az amerikai ipart”, valamint „védelmébe vette a törvényt, a rendet és a rendőrséget”.
A Fehér Ház tagadja, hogy kampánycélokat szolgálnának a reklámok
A Fehér Ház közleményben védte meg a reklámokat pár nappal adásba kerülésük után, arra hivatkozva, hogy több korábbi adminisztráció is használt már közérdekű hirdetéseket a politikája népszerűsítésére. Azt is felhozták, hogy a hirdetések pusztán „az ország által követendő irány mellett” érvelnek, és nem kampánycélokat teljesítenek, mivel azok semmire nem szólítják fel a választókat. A közlemény szerint a reklámok arra sarkallják az amerikaiakat, hogy szeressék a hazájukat, és emlékeztetik őket, miért érdemes azt megvédeni – itthon, a határon és külföldön egyaránt. „Ez nem pártpolitika, hanem egy olyan kormány, amely továbbra is hisz abban az országban, amelyet szolgál” – áll a közleményben, amelyben sérelmezték, hogy az őket ért támadásokkal szemben az előző adminisztrációk hasonló törekvéseit a köz informálásának titulálták.
Több törvényhozó szerint is törvényt sérthetnek a hirdetések
A reklámok több törvényhozó szerint is kampányhirdetésekre hasonlítanak, ráadásul alig néhány héttel a novemberi félidős választások előtt kerültek képernyőre. Jamie Raskin marylandi demokrata képviselő a közösségi médiában mutatott rá, hogy a reklám megsérti a Hatch Act néven ismert szövetségi törvényt. A jogszabály szerint a szövetségi alkalmazottak nem végezhetnek bizonyos politikai tevékenységeket annak érdekében, hogy a kormányzati programokat pártatlanul hajtsák végre. Ebből kifolyólag pedig törvényt sértettek azok a kormányzati alkalmazottak, akik dolgoztak a reklámokon, vagy kormányzati erőforrásokat használtak az elkészítésükhöz. A képviselő szerint a Fehér Ház által készített, Trumpot népszerűsítő reklámok akár a bűncselekménynek minősülő, politikai kampánycélú lopást, valamint a kormányzati tulajdon jogellenes felhasználását is jelenthetik.
Thom Tillis észak-karolinai republikánus szenátor szerint a hirdetések elfogadhatatlanok, sőt, úgy véli, hogy az, ahogyan a Fehér Ház adófizetői pénzből finanszírozza a kampányt, „kísértetiesen emlékeztet Orbán Viktorra”.
