Az amerikai iRobot bukása után Kína uralja a robotporszívó-piacot
Az első kereskedelmi forgalomban elérhető robotporszívót az Electrolux dobta piacra 2001-ben Trilobite néven, mintegy 1500 dolláros áron, ám a termékkategória széles körű ismertséget egy évvel később, az amerikai iRobot révén szerzett. A 2002-ben bemutatkozott Roomba néhány száz dollárba került, egyszerű módon tudott önállóan közlekedni, és bizonyos mértékig felporszívózni a helyiségeket.
A házimunka egyik legkevésbé kedvelt részét átvállaló robot két év alatt egymilliós értékesítést ért el egy korábban nem létező termékkategóriában. Konkurencia hiányában a 2010-es évek elejére a Roomba a világ jelentős részén lényegében egyet jelentett a robotporszívó fogalmával, bekerült a popkultúrába, és az amerikai köznyelvben a márkanév kezdte magát a termékkategóriát jelölni.
Az iRobot a csúcson a robotporszívó-piac legalább 70 százalékát fedte le termékeivel, 2021-re az értékesített gépek száma elérte a 40 milliót, a bevétel pedig abban az évben meghaladta az 1,5 milliárd amerikai dollárt.
Ezt az eredményt meglepően gyors zuhanás követte: 2025-re a cég már a legtöbb robotporszívót értékesítő öt vállalat közé sem fért be, ugyanezen év decemberében pedig csődeljárást kezdeményezett maga ellen, majd ennek folyományaként kínai tulajdonba került. A vezetők a bukás egyik okaként a gyorsan terjeszkedő konkurenciát említik.
Napjainkban a robotporszívókról leginkább kínai márkák jutnak eszébe az embereknek, köztük a Xiaomi, a Roborock vagy a Dreame, de egy dél-koreai gyártó és a Dyson is szóba kerül, míg a Roomba és az iRobot egyre ritkábban.
