Politikai ellenállásból született a Cannes-i filmfesztivál
Az első nemzetközi filmfesztivált 1946. szeptember 20-án rendezték meg a dél-franciaországi Cannes-ban. A rendezvény ötlete azonban jóval korábbra nyúlik vissza, és lényegében politikai ellenállásból bontakozott ki.
A világ első nemzetközi filmfesztiválját Velencében alapították, és először 1932-ben rendezték meg. Az eseményen a kor rangos filmjei és filmrendezői vettek részt, bár az európai országok felülreprezentáltak voltak, más országokból, mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államokból is érkeztek résztvevők.
1938-ban azonban vitát generáló módon politikailag kompromittálódott rendezők és filmjeik kerültek ki győztesként. A legjobb nemzetközi film díját Leni Riefenstahl vehette át az 1936-os berlini olimpiát feldolgozó Olimpia című munkájával. A filmen 43 operatőr dolgozott, a kész anyagot 18 hónap alatt vágták véglegesre. A pozitívumok mellett azonban a munka a nemzetiszocialista vezetés és Németország erejét volt hivatott közvetíteni a néző felé.
A fesztiválon tovább borzolta a kedélyeket, hogy egy Mussolini fia által felügyelt játékfilmet is díjaztak, míg a legjobb rendező díját is egy német direktor vitte el. Felmerült a kritika, hogy a zsűrit politikailag befolyásolták a döntés meghozatalakor. Az elégedetlenséget fokozta, hogy egy évvel korábban megakadályozták, hogy Jean Renoir A nagy ábránd című filmje kapja meg a fesztivál nagydíját.
A francia kultúrdiplomácia, élén Jean Zay oktatási és szépművészeti miniszterrel, valamint Philippe Erlanger történésszel, elhatározta, hogy létrehoz egy új, a velencei filmfesztivállal rivális, de szabad és demokratikus fesztivált. Nagy-Britannia, Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok ott is hagyta a velencei nemzetközi filmfesztivált.
Az új filmfesztiválnak először Svájcban, majd Belgiumban próbáltak helyet találni, de anyagi megfontolásokból végül Franciaország vállalta a rendezést. A helyszín kiválasztására kiírt pályázaton Vichy, Cannes, Biarritz és Algír indult, végül Cannes és Biarritz maradt versenyben. A szoros küzdelmet Cannes nyerte, mert a helyi szállodatulajdonosok magukra vállalták a szervezés költségeinek jelentős részét, a városvezetés pedig külön palotát ígért a rendezvénynek.
A szervezők kezdetben nem vállalták a konfliktust a németekkel és az olaszokkal. Első alkalommal mindössze nyolc ország jelezte részvételi szándékát: Belgium, Csehszlovákia, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia, Svédország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok. A német–olasz érdekszférába tartozó államok elutasították a felkérést, így tett Magyarország is.
A fesztivál nyitó időpontját 1939. szeptember 1-jére tűzték ki. Augusztus végén luxushajók szállították át az amerikai sztárokat Cannes-ba, köztük Gary Coopert, Mae Westet, Norma Shearert és Douglas Fairbankst. A zsűri elnöki tisztjét Louis Lumière vállalta. A fesztivált szeptember 1-jén megnyitották, és levetítették William Dieterle A Notre Dame-i toronyőr című alkotását. Ez volt azonban az utolsó film is, ugyanis aznap hajnalban Németország lerohanta Lengyelországot, kitört a második világháború. A szervezők a rendezvényt előbb szeptember 10-re, majd 1940 februárjára halasztották, végül évekig nem került megrendezésre.
A háború után a francia kormány komoly anyagi nehézségekkel küzdött, ennek ellenére presztízskérdést csinált a fesztiválból. Így 1946. szeptember 20-án megnyitották az első igazi cannes-i filmfesztivált a Casino eredetileg is tervezett épületében. A súlyos élelmiszerhiány miatt a vendégeknek fejadag-jegyeket kellett kiváltaniuk, a ruhahiány miatt a helyi résztvevők gyakran függönyből varrtak maguknak estélyit, a külföldiek pedig saját maguknak hoztak pezsgőt és élelmiszert.
A spártai körülmények ellenére a fesztivál sikeres volt, mottója a nemzetek közötti megbékélés volt. A zsűriben 21 ország képviseltette magát Georges Huisman történész elnökletével. A fődíjat, a Grand Prix-t 11 film között osztották meg, hogy minden résztvevő elégedetten távozzon. A győztesek között volt olasz, amerikai, brit és francia film is.
