Both Miklós: az ünnep és a beszámoló – négyéves politika, húszéves kultúra
A Hagyományok Háza főigazgatója, Both Miklós cikksorozatának negyedik része a magyar kultúra irányításának kérdéseivel foglalkozik. A sorozat első része arról szólt, hogy senki nem látja egyben a kulturális közpénzköltéseket, a második arról, ki döntsön róluk, a harmadik pedig arról, miért nem újul meg egy intézmény egyetlen kinevezéstől.
A mostani rész középpontjában a kultúra ideje áll: hogyan védhető meg az, ami húsz év alatt épül, egy olyan viszonyban, amely négyévente számol el – és a felek évente kétszer találkoznak, az ünnepen és a beszámolón.
Both Miklós egy minden intézményvezető által ismert jelenetet idéz fel: a miniszter ellátogat egy szakma éves nagyrendezvényére, amelyet jórészt állami pénzből rendeznek, és mindent rendben talál. A színpad szép, a viselet ragyog, a nézőtér tele. Beszédek, zászlók, fotók. A szakma a legjobb arcát mutatja, a döntéshozó pedig látott egy működő területet.
Csakhogy közben semmi lényeges nem derül ki – fogalmaz a szerző. Nem látszik, hogy a szervezet harminc ember munkáját öt emberrel végzi, hogy nincs utódlása annak az egyetlen embernek, akinél minden kapcsolat összefut, hogy fogy az utánpótlás, hogy a működési kapacitás kimerülőben van – vagyis semmi abból, amiből öt év múlva baj lesz.
A cikk rámutat arra a dilemmára, hogy az államnak – ha fejleszteni akar – látnia kellene ezt az állapotot: hol van kapacitáshiány, hol áll minden egyetlen emberen, hol volna szükség együttműködésre. Csakhogy ha a támogatási rendszerben a gyengeség feltárása azzal járhat, hogy kevesebb pénzt kapsz vagy támadási felületet adsz, akkor a gyengeséget eltakarni nem jellemhiba, hanem racionális viselkedés.
Így áll össze az ördögi kör: a szakma nem bízik az államban, ezért nem tárja fel a problémáit; az állam torzított képet kap, ezért rosszul célzott beavatkozásokat hoz; ezek igazolják a szakma bizalmatlanságát; és a következő körben még kevesebb látszik.
A cikk a teljes terjedelmében előfizetők számára olvasható.
