Kezdőlap Politika Orbán a hatóságokat hibáztatja az aranykonvoj-ügyben

Orbán a hatóságokat hibáztatja az aranykonvoj-ügyben

által Tamas
Orbán a hatóságokat hibáztatja az aranykonvoj-ügyben

Orbán a hatóságokra mutogat aranykonvoj-ügyben

Az aranykonvoj-ügyben eljáró hatóságok kormányzati utasítás nélkül is kiválóan tették a dolgukat – írta Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteki közleményében.

Orbán Viktor azt írta: a nemzeti kormány miniszterelnökeként büszke arra, hogy Európa legnagyobb korrupciós botrányát, az ukrán maffia pénzügyi akcióit sikeresen megállították és felszámolták Magyarországon.

A volt kormányfő szerint a hatóságok példamutatóan és sikeresen dolgoztak, saját jogkörükben eljárva, kormányzati utasítás nélkül is kiválóan tették a dolgukat. Ha szükséges lett volna, akkor a megfelelő utasításokat kiadta volna – tette hozzá Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke szerint az ügyben eljáró hatóságok és szakemberek a munkájukért elismerést és jutalmat érdemelnek. Közleményében szégyennek nevezte, hogy a mostani kormány a haza érdekét legjobban szolgáló munkatársait meghurcolja, amiért a kötelességüket teljesítették.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Terrorelhárítási Központ munkatársai az M0-s autópályán március 5-én pénzmosás gyanújával lefoglaltak két, az ukrán Oscsadbank tulajdonában lévő járművet, amelyek az ausztriai Raiffeisen Bankból szállítottak Ukrajnába 40 millió dollárt és 35 millió euró készpénzt, valamint 9 kilogramm aranyat.

A héttagú, fegyvertelen személyzetet másnap kihallgatás után kiutasították, ők később embertelen bánásmód, illetve jogaik megsértése miatt tettek panaszt.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2026. október 2-án vonta saját hatáskörébe az ügy nyomozását. A KNYF csütörtökön megerősítette, hogy eddig öt embert hallgattak ki az ügyben gyanúsítottként, akik között a Terrorelhárítási Központ főigazgatóján és az Alkotmányvédelmi Hivatal egyik vezetőjén kívül három rendőr van. A három rendőrt hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsítják.

Orbán szerepéről Hajdu János és a Központi Nyomozó Főügyészség volt vezetője, Fürcht Pál is beszélt. A KNYF volt vezetője egyenesen azt írta, hogy a nyomozás akkori állása szerint látható volt, hogy 2026. március 3. napján maga Orbán Viktor miniszterelnök adta ki a feladatot a titkosszolgálatnak, hogy 2026. március 5. napján az ukrán pénzszállítókat fogják el. Fürcht a levél részeként ugyanakkor nem hozta nyilvánosságra az Orbánnak tulajdonított utasítást alátámasztó nyomozati bizonyítékokat.

Az ukrán pénzszállítók ügyvédje, Horváth Lóránt többször is nyilatkozott Orbán felelősségéről. „Orbán szerepe élesen kirajzolódott a nyomozás során, annak ellenére, hogy az operatív koordinációt nem ő végezte. Egyértelmű az akció mögött meghúzódó politikai akarat, amely az utasítási láncon keresztül ért le a végrehajtás legalsóbb szintjéig” – fogalmazott.

Ezt is kedvelheted