Kezdőlap Politika Novák Előd és a Fidesz leszavazta Orbán Viktor meghallgatását a kegyelmi ügyben

Novák Előd és a Fidesz leszavazta Orbán Viktor meghallgatását a kegyelmi ügyben

által Tamas
Novák Előd és a Fidesz leszavazta Orbán Viktor meghallgatását a kegyelmi ügyben

Novák Előd és a Fidesz együtt szavazta le Orbán Viktor meghallgatását a kegyelmi ügyben

A Kegyelmi Botrány Felelőseit Feltáró Vizsgálóbizottság pénteki ülésén három nem szavazat miatt nem hallgatják meg Orbán Viktort a Parlamentben a kegyelmi ügyben. A hatfős bizottságban a tiszás tagok támogatták a volt miniszterelnök behívását, míg Novák Előd (Mi Hazánk), valamint a fideszes Zsigó Róbert és a KDNP-s Máthé Zsuzsa nemmel szavazott.

Novák Előd szerint Orbán Viktor sok mindenért felelős, de úgy véli, ebben az ügyben még a meghallgatása sem indokolt. Álláspontja szerint ha valamelyik meghallgatottól olyan vád hangzik el, ami alapján indokolttá válik a meghallgatása, akkor helyes lehet a behívása, jelen esetben azonban politikai vádemelésként látja a volt miniszterelnök meghallgatását.

Novák a szavazás előtt hozzátette, hogy ha Orbánt meg akarják hallgatni, hívják be Magyar Pétert is, akinek Varga Judit férjeként több információja lehetett a történtekről. Ő személy szerint egyikük behívását sem támogatja.

Az esetet a miniszterelnök röviden kommentálta a Facebookon. Azt írta: ma a Mi Hazánk szavazatával akadályozta meg a Fidesz, hogy a kegyelmi botrányt kivizsgáló parlamenti bizottság meghallgathassa Orbán Viktort a pedofil támogató Kónya Endrének adott kegyelemben játszott szerepéről. Hozzátette: összenőtt, ami…

Ezt is kedvelheted