Both Miklós: Opera a faluban – Kié a kultúra?
A Hagyományok Háza főigazgatója, Both Miklós kultúrpolitikai sorozatának ötödik, záró része arról szól, hogyan lesz jelszóból rendszer. Az első négy rész a működésről szólt: ki látja a pénzt, ki döntsön róla, mitől működik az intézmény, és hogyan védhető a kultúra hosszú ideje a politika rövid ciklusaitól. Ez az utolsó rész a célról szól – arról, amiért az egész gépezetet egyáltalán működtetni érdemes.
A szerző szerint ezen a terepen a jó szándék okozta a legtöbb kárt. Illusztrációként egy jelenetet idéz fel, amely az elmúlt fél évszázadban ezerszer lejátszódott Európában, nálunk is: egy állami társulat autóbusza begördül egy kisváros vagy nagyközség művelődési háza elé. Este a helyi közönség – tanárok, hivatalnokok, néhány odaterelt iskolás osztály – megnézi az előadást, amelyet fővárosi színpadra terveztek, és amely kis színpadon, szűkös díszlettel, fáradt társulattal megy le. A szervezők elégedettek: a magaskultúra eljutott vidékre. Aztán a busz elmegy, és a művelődési házban másnap ugyanaz az élet folyik, mint azelőtt.
Közben ugyanebben a faluban él egy másik zenei élet is, amelyet a kultúrpolitika nem lát, vagy ha lát, lenéz – a lakodalmak és a bálok zenéje. A jelenet két fele együtt a magyar kultúrpolitika legmélyebb, legritkábban kimondott kérdését teszi fel: kié a kultúra? Ki dönti el, mi számít annak – és mi történik azokkal, akiknek a kultúrája a döntésből kimarad?
A cikk a tartalomból kiemeli a következő kérdéseket: kinek kedvez valójában az állami kultúratámogatási rendszer? Mennyire indokolt a magaskultúra és a populáris kultúra szembeállítása? Mit jelent a kulturális demokrácia? A teljes cikk előfizetők számára olvasható.
