Milyen fenyegetést jelent ma a fasizmus?
Manapság egyre gyakrabban használják a fasizmus szót a közbeszédben, de kérdés, miként viszonyulnak a kortárs szélsőjobboldali mozgalmak az eredeti, 20. századi fasizmushoz. Történészek értékelik a fejleményeket. A mai változat kétségkívül eltér a két világháború közötti elődjétől, de néhány alapvető vonása azonosítható: a nemzetet zárt, homogén etnikai közösségnek tekintő nemzeti „megújhodás”; idegengyűlölő és rasszista radikális nacionalizmus; autokráciára való hajlam, a demokratikus értékek megkérdőjelezése.
A klasszikus fasizmus nem volt sem konzervatív, sem kizárólagosan reakciós: a múltba tekintés helyett új világot akart építeni. Manapság az autoriter rendszerek új hullámát láthatjuk: világszerte szélsőjobboldali mozgalmak és kormányok lépnek színre. Vezetőik nem hivatkoznak a fasizmusra, de elképzelhető, hogy egyfajta „posztfasizmussal” állunk szemben. Az elődökkel ellentétben a posztfasizmus elfogadja a liberális demokrácia intézményes kereteit, belülről akarja lerombolni a demokráciát. Néhány elitista milliárdostól eltekintve nincs utópista víziója: konzervatív értékeket védelmez, és vissza akarja állítani a nemzeti nagyság hajdani aranykorát.
Manapság az iszlamofóbia vette át az antiszemitizmus helyét, és néhány szélsőjobboldali politikus még Izraelt is lelkesen támogatja. Csupán a demagógia maradt meg: az emigránsokat és a menekülteket betolakodókként azonosító bűnbakkeresés. A demokrácia nem pusztán formális szabályrendszer, hanem nehéz küzdelmek árán kivívott államforma, és az antifasizmus elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresen megőrizzük egyenjogúságra törekvő szemléletünket. Egy „nem-antifasiszta” demokrácia törékeny és sebezhető.
A férfiakat ma is jobban veszélyezteti a fasizmus retorikája és esztétikája. A mérgező maszkulinitás globális reneszánszának vagyunk tanúi. A klasszikus fasizmus egyfajta dominanciával, agresszióval és fegyelemmel fémjelzett férfiképet preferált. Szembetűnő párhuzam található a fasiszta szólamok és a kortárs demagógok áldozatszerepre kihegyezett narratívája között. Mindaz, ami az 1930-as években a félkatonai szervezetekben és a testedzésben manifesztálódott, ma a szélsőséges mozgalmak körében népszerű hipermaszkulin fitnesz- és küzdősportkultúrában ölt testet. A fiatal férfiak új nemzedékét vonzza a szélsőségesen maszkulin, nőellenes Manosphere kultuszjellegű atmoszférája. Az egész világon tanúi vagyunk az erőszakos férfiideált reklámozó „erős vezetők” visszatérésének, akik csorbítani akarják a nők jogait.
A szélsőséges jobboldali populisták rosszabbak, mint a mai fasiszták. A fasizmusnak csak az 1990-es évek óta létezik tudományos konszenzuson alapuló definíciója. Eszerint a fasizmus olyan radikálisan antidemokratikus és forradalmi hatalom, amely elszántan törekszik arra, hogy az újjászülető nemzeti közösség „igazi” tagjainak tömegmozgalma révén megszabadítsa vélt dekadenciájától a nemzetet. A fenti meghatározásból az következik, hogy jelenleg a világon sehol sincs hagyományos értelemben vett fasiszta rezsim. Putyin állama elnyomó autokrácia; Hszi Csin-ping Kínája de facto ultranacionalista, de ideológiailag kommunista állam; az ajatollah állama teokrácia; Modi, Trump és Netanjáhu demokratikusan megválasztott vezetőkként aktívan, belülről számolják fel a demokráciákat. Nem fasiszták, hanem még rosszabbak. A radikális jobboldali populista államformák manapság sokkal nagyobb fenyegetést jelentenek mind az emberiségre, mind az ökoszisztémára nézve, mint a klasszikus értelemben vett kortárs fasizmus.
Néhány női közszereplő úgy véli: a feminizmus veszélyt jelent a nemzetre. A spanyol szélsőjobboldali Falange női tagozata, a Sección Femenina bizonyítja, hogy a nők politikai aktivitása nem feltétlenül az emancipációs törekvésekben testesült meg. A szervezet azt tűzte ki célul, hogy elfogadtassa a nőkkel a számukra kijelölt szerepet: hogy elsődlegesen feleségek, anyák és a nemzet hű leányai legyenek. A mai spanyol szélsőjobboldali Vox demokráciában működik, és nincs olyan szervezete, amely a Sección Femenina mai megfelelője lenne. Mégis felmerül a kérdés, mi történik, ha a nők nagy nyilvánosság előtt antifeminista szólamokat hirdetnek. A Vox néhány vezető politikusnője azt állítja, hogy a feminizmus veszélyt jelent a nőkre, a családra, a férfiakra és a nemzetre. A szélsőjobboldali nők álláspontja segít abban, hogy úgy állítsák be az antifeminizmust, mintha az a nők érdekeit szolgálná, miközben pont az ellenkezője igaz.
