A BL-címvédő tudta elsőként feltartóztatni az ETO kéziseit
A Győri ETO szombaton 34-34-es döntetlent játszott a címvédő francia Metz HB-vel a női kézilabda Bajnokok Ligájának csoportkörében.
A hatalmas iramban kezdődő meccsen először a Metz tudott ellépni 8-5-re, de a rendkívül magas színvonalú mérkőzésen ennél nagyobb előny nem is alakult ki.
Térfélcsere után nyolc perccel Chloé Valentini piros lapot kapott, de még így sem várt könnyű feladat az ETO kézilabdázóira.
A hajrá ennek megfelelően hihetetlenül izgalmas volt, az utolsó öt percben 32-30-as hátrányból fordítottak a győriek, majd a Metz egyenlített, sőt hétméteressel vezetést is szerzett.
Az utolsó 16 másodpercben azonban betalált az ETO, ezzel pedig megmentett egy pontot is.
Ez volt az első csoportkörös mérkőzés, amit ebben a szezonban nem nyertek meg a győriek.
Végeredmény – Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, B csoport:
Győri Audi ETO KC–Metz HB (francia) 34-34 (19-20)
lövések/gólok: 48/34, illetve 47/34
gólok hétméteresből: 8/7, illetve 5/4
kiállítások: 6, illetve 2 perc
piros lap: -, illetve 1
