Kezdőlap Technológia Néha már nekem is nehéz elválasztani, hogy nem egy igazi emberrel beszélek

Néha már nekem is nehéz elválasztani, hogy nem egy igazi emberrel beszélek

által Tamas
Néha már nekem is nehéz elválasztani, hogy nem egy igazi emberrel beszélek

Szintetikus emberiséget alkotott egy magyar kutató

Dávid-Barrett Tamás viselkedéskutató kollégáival létrehozott egy mesterséges társadalmat, amely 870 millió szintetikus emberből áll. A szakember arról beszélt, hogyan kell elképzelni ezt a szintetikus emberiséget, és arról is szót ejtett, hogy néha már neki is nehéz elválasztania, hogy nem egy igazi emberrel beszél.

A kutató szerint nem jelent nagy ugrást, hogy a korábbi, csimpánzszerű emberi közösségekről szóló kutatásai után most egy szintetikus emberi társadalmat hozott létre. Elmondása szerint legrégebbi kutatási témája 2,6 millió évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor a panamai földszoros bezáródása miatt megváltoztak a világ klimatikus ciklusai, ami szerinte evolúciós nyomást gyakorolhatott az erdő és a szavanna határán élő Australopithecusokra, és hozzájárulhatott a Homo erectus kialakulásához.

Hozzátette, hogy kollégáival régóta készítenek előrejelző modelleket, és a legtávolabbi előrejelzésük mintegy ezer évre tekint előre. Eszerint az emberiség hőszabályozni fogja a Földet, ami a jelenlegi melegedés miatt már most is számos nehézséget okoz, később pedig még többet fog. A Milanković-ciklusok alapján néhány ezer éven belül ugyanakkor nagyon hideg időszak köszönthet a világra, ami szintén kedvezőtlen lesz az emberiség számára.

Ezt is kedvelheted