Kezdőlap Vegyes Több ezer éves mamutcsontra bukkantak a Tiszában

Több ezer éves mamutcsontra bukkantak a Tiszában

által Tamas
Több ezer éves mamutcsontra bukkantak a Tiszában

Több ezer éves mamut csontjára bukkantak a Tiszában

Különleges ősmaradvány került elő a Tisza partján, Tiszavárkony közelében. A leletet egy vízitúrázó találta meg, a Magyar Természettudományi Múzeum szakértői pedig fényképek alapján megerősítették, hogy egy gyapjas mamut felkarcsontjáról van szó.

Valkai Zsolt, a szentesi St. Jupát Sportegyesület elnöke szeptemberben, Kisköre felé evezve figyelt fel a részben a partba ágyazódott csontra. Rögtön gyanította, hogy ritka leletre bukkant, ezért úgy döntött, hazaviszi. Mivel még napokig tartott a túrája, először a közeli növényzetben rejtette el, majd visszafelé magához vette.

Szeptember 12-én felvette a kapcsolatot a Magyar Természettudományi Múzeummal, és felajánlotta az intézménynek a fosszíliát azzal a feltétellel, hogy a nagyközönség is megismerhesse. A múzeum munkatársai a beküldött fotók alapján azonosították a csontot, és elfogadták a felajánlást.

Az idei tartósan alacsony vízállás miatt több helyen is előkerültek hasonló ősmaradványok. A múzeum ezért időszakos kiállítást tervez, amelyen a közelmúltban megtalált leleteket is bemutathatják. A szakemberek a Tisza érintett partszakaszát is felkeresik, hogy kiderítsék, lehetnek-e még ott további maradványok.

A gyapjas mamutok mintegy 400 ezer éve jelentek meg, és körülbelül 4000 évvel ezelőtt haltak ki. A Tiszánál talált csont pontos korát további vizsgálatokkal határozzák meg.

Több csontot is találtak az apadó vizeinkben, korábban is bukkantak mamutcsontra és őstulokcsont is előkerült a Tiszából.

Ezt is kedvelheted