Kezdőlap Politika Nagy Ervin az Inkubátor Program újraindítását sürgeti

Nagy Ervin az Inkubátor Program újraindítását sürgeti

által Tamas
Nagy Ervin az Inkubátor Program újraindítását sürgeti

Nagy Ervin: Rehabilitáljuk az Inkubátor Programot!

Az Inkubátor Programnak eredetileg az volt a feladata, hogy teret adjon a fiatal, pályakezdő filmeseknek, a merész ötleteknek és a szokatlan történeteknek – írta közösségi bejegyzésében Nagy Ervin, kultúráért felelős államtitkár. Hozzátette: sok tehetséges alkotó indulhatott el ebben a programban, amely valós tere volt a szakmaiságnak.

Nagy Ervin szerint az elmúlt években a politikai vezetés ideológiai csápjai ezt a területet sem hagyták érintetlenül. Mint fogalmazott, most rehabilitálják az Inkubátor Programot, és visszaadják az eredeti küldetését: a szabad alkotás, a kísérletezés és a tehetségek kibontakozásának terepévé teszik.

A döntés jegyében a Nemzeti Filmintézet kiterjesztette a gyártási pályázat lehetőségét, és olyan pályakezdő alkotók is hozzájuthatnak a filmjük megvalósításához szükséges támogatáshoz, akik a korábbi években nyertek a Pitch Fórumon, de politikai okokból nem nyújthattak be pályázatot gyártási támogatásra. Nagy Ervin ezt újabb konkrét lépésnek nevezte a filmes rendszerváltásban, hozzátéve: olyan országot építenek, ahol nem a politikai kapcsolatok és az ideológiai megfelelés visz előre.

A munka folytatódik: a szakmai bizottság október végéig választja ki a Nemzeti Filmintézet új elnök-vezérigazgatóját.

Az Inkubátor Programmal kapcsolatos visszásságokról korábban már beszámoltunk. 2023-ban például a pályakezdő rendezőknek kiírt program győztesei azzal szembesülhettek, hogy a Nemzeti Filmintézet váratlanul felülírta az eljárásrendet, és az utolsó utáni pillanatban úgy döntött: a zsűri által kiválasztott öt filmterv közül háromra mégsem ad pénzt.

Ezt is kedvelheted