Kleinheisler László: Nem éreztem úgy, hogy a saját hazám kellőképpen megbecsül és tisztel
Kleinheisler László, az 53-szoros magyar válogatott labdarúgó a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy bár nyáron lejárt a szerződése Csíkszeredában, azóta nincs csapata, és egyetlen magyar klub sem mutatott iránta érdeklődést. Megkeresések eddig főként külföldről érkeztek.
„Sokszor kérdezik, miért nem térek vissza Magyarországra, különösen most, amikor nincs csapatom. Hát akkor elárulom: bizonyos időszakokban nem éreztem úgy, hogy a saját hazám kellőképpen megbecsül és tisztel. Különösen az fájt, amikor eljutott hozzám, méghozzá magyar kluboktól, hogy állítólag a fiam – aki autista – az oka, hogy nem akarnak engem, meg hogy ez a helyzet problémát jelent nekik” – mondta a játékos.
Hozzátette, nem tudja elhinni, hogy valakinek a családi helyzete, különösen az autista gyermeke ok lehet arra, hogy elutasítsák. „A fiam számomra nem probléma. Ő a legnagyobb áldásom és motivációm. Éppen miatta akarok még többet dolgozni, még erősebb lenni és mindent elérni, amit kitűzök magam elé. Ő nem visszatart, hanem még inkább előrevisz” – fogalmazott. Elismerte, hogy vannak nehéz pillanatok, amelyek időnként kihívást jelentenek, de ezekben a felesége óriási segítséget jelent számára.
Kleinheislerék második gyermekének születésekor komplikációk léptek fel: a gyermek lenyelte a magzatvizet, és tüdőgyulladása lett, emiatt sokáig kórházban kellett maradnia. A 32 éves játékos elmondása szerint azóta a gyermek szerencsére teljesen egészséges.
A labdarúgó bízik benne, hogy lesz még lehetősége a válogatottban pályára lépni, amelyben három gólt szerzett. A legemlékezetesebbet ezek közül a norvégok elleni Eb-pótselejtezőn lőtte, akkor debütált a nemzeti csapatban. Három Európa-bajnokságon is pályára lépett.
Az itthon a Videotonban, Felcsúton és a Ferencvárosnál is megfordult, korábban Németországban, Kazahsztánban, Horvátországban, Görögországban és Ausztriában is légióskodó Kleinheisler László jelenleg Graz mellett él a családjával, és egy harmadosztályú csapattal edz. Mint mondta, csúcsformában érzi magát, optimális a testsúlya, és készen áll egy új kihívásra.
