A Metallica frontembere szerint a színpadon nincs helye a politizálásnak
James Hetfield, a Metallica frontembere nem ért egyet azzal, ha egyes művészek politizálást kevernek a fellépéseikbe, és ennek hangot is adott. A zenekar Las Vegasban lépett fel, ahol a frontember két szám között rövid beszédet intézett a rajongókhoz.
„Csak azt akarom mondani, hogy a Metallica nem azért van itt ma este, mint sok másik előadó: hogy a hülyeségeivel befolyásoljon titeket. Azért vagyunk itt, hogy elfelejtsük a kinti szarságokat, oké? A Metallica programja a szeretet, az energia és a heavy metal, bébi!” – kiabálta a tömegnek az énekes.
Hetfield korábban is többször nyíltan állást foglalt amellett, hogy a zenészeknek meg kellene tartaniuk maguknak a véleményüket, a koncertjeiken pedig nem megosztani, hanem egyesíteni kellene a nézőket. Legutóbbi mondandója egyértelmű utalás arra, hogy az utóbbi időben komoly felháborodást keltettek bizonyos művészek közéleti megnyilvánulásai.
Macklemore-t például azután rakták ki Ed Sheeran turnéjáról, hogy a színpadon palesztinpárti üzenetet fogalmazott meg, a turné egyes koncertjeinek otthont adó stadionok tulajdonosai ugyanis kifogásolták a politikai üzenetet. A rapper később azt írta közösségi oldalán, hogy bizonyos témákkal kapcsolatban nem szabad politikailag semlegesnek maradni.
Sheeran később szintén megszólalt az ügyben: „katasztrofálisnak és igazolhatatlannak” nevezte a gázai helyzetet, de egyben hozzátette: jó lenne, ha a koncertjei nem a politikáról szólnának. Ezt követően további négy előzenekar is visszalépett a turnétól, közleményeikben mindannyian kiálltak a palesztinok mellett.
