Új protokoll a csípő- és térdprotézis műtéti várólisták kezelésére
Az egészségbiztosítás illetékes szervezete komoly lépéseket tett a műtéti várólisták tarthatatlan helyzetének rendezéséért. Március végén a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) drasztikusan emelte a várólistán történő kezelés színvonalára vonatkozó szakmai elvárásokat, új protokollt vezetett be többek között a térd- és csípőprotézis beavatkozásokra váró betegeknél. A cél? Visszatérni a pandémia előtti, 2019-ben mért várakozási idők szintjére, amikor még „mindössze” 28 ezer ember várakozott különféle műtétekre.
Pandémia utáni Magyarországon a helyzet távol áll ettől az ideálnak aligha nevezhető állapottól. Friss adatok szerint már több mint 32 ezer beteg helyezkedik el különböző műtétek várólistáin, míg konkrétan csípőprotézis-műtétre jelenleg 8129-en, térdprotézisre 15.237-en várnak. A NEAK új szabályozó dokumentuma kimondottan szigorítja a betegek várólistás nyilvántartásba vételének szakmai kritériumait.
Súlyos várakozási idők árnyékában
A jelenlegi rendszer brutális terhei ellenére az elmúlt hat hónap adatai mellbevágóak. Az átlagos várakozási idő csípőprotézis esetében 122 nap, térdműtétekre azonban már szinte hihetetlen, 262 napos várakozás jellemző. Egyes helyeken, például Nyíregyházán, a betegeknek akár 289 napot is tűrniük kell a műtétjük időpontjára. Az ilyen adatok árulkodóan szemléltetik, hogy a rendszer pillanatokra van az összeomlástól, ha nem történnek drasztikus és átgondolt lépések.
A NEAK főigazgatója, Kiss Zsolt bírálatot fogalmazott meg a kórházak irányában, amiért a 2024-es várólisták támogatására előirányzott források 40 százalékát (!) nem használták fel érdemben. Ez nem csupán szakmai hiányosságokra, hanem a rendszer mélyen gyökerező strukturális problémáira is rámutat.
Egységesítés vagy illúzió?
Az új protokoll szerint az egészségbiztosító célja egy egységes normarendszer megalkotása. Kulcsfontosságú elemként határozták meg például az ellátás előzetes jogosultságának meghatározását, az orvosi beavatkozás várható eredményének mérlegelését, az állapotváltozások dinamikájának figyelembevételét, valamint az ellátási prioritás szigorú betartását. Mindezek mellett az intézmények átláthatósági kötelezettségének növelése is fontos szempont.
Egyértelmű az egészségbiztosító szándéka: a szabványosítás célja nem csupán a betegek esélyegyenlőségének biztosítása, hanem az eljárások transzparens ütemezése is. Az új protokoll világos feladatokat szán az orvosoknak és a szakszemélyzetnek, miközben az egészségbiztosító fokozott ellenőrzési jogkörrel lép fel. Valós kérdés azonban, hogy egy ilyen szigorítás érdemben képes-e kiegyensúlyozni a kapacitáshiányt és a hiányzó, megelőző anyagi forrásokat.
Több pénz, jobb hozzáférhetőség?
A helyzet feszült és kiszámíthatatlan. Bár a NEAK szándéka az, hogy az új protokollok révén szélesebb, szabályozottabb alapokra helyezze a műtéti várólista-menedzsmentet, kérdéses, hogy mindezt képes-e hosszabb távon következetesen fenntartani. A várólisták rendezése komoly tervezést és gyakorlati változtatásokat idézhet elő az egészségügyi rendszerben – ha minden előírást valóban sikerül keresztülvinni az intézmények között.
A rendelkezésre álló adatok azonban arra utalnak, hogy aligha beszélhetünk fenntartható fejlesztésekről erőteljes gazdasági támogatás nélkül. Az érintett betegek és az orvosok elsődleges reménye pedig az lehet, hogy a protokollok gyakorlati alkalmazása ne váljon puszta bürokratikus látszatintézkedéssé.
