Kezdőlap Egészség Beköszöntött a csillagászati ősz – de mit is jelent ez pontosan?

Beköszöntött a csillagászati ősz – de mit is jelent ez pontosan?

által Tamas
Beköszöntött a csillagászati ősz – de mit is jelent ez pontosan?

Beköszöntött a csillagászati ősz

Szerda hajnalban beköszöntött a csillagászati ősz, ezzel hivatalosan is véget ért a nyár. Az őszi nap-éj egyenlőség szeptember 23-án hajnali 2 óra 5 perckor következett be.

Ebben a pillanatban a Föld tengelye már nem dől a Nap felé, de az ellenkező irányba sem, így a nappal és az éjszaka hossza közel egyenlő. A légkör fénytörő hatása, a refrakció miatt azonban a Napot kicsivel hamarabb látjuk felkelni, és később látjuk lemenni, mint ahogy ténylegesen a horizont fölé emelkedik, illetve az alá bukik.

Véget ért a csillagászati nyár

Az utolsó nyári napon, kedden aktív volt a légkör: sok kisebb-nagyobb cella alakult ki az ország felett. Ezek jelentős csapadékot nem hoztak, de nyarat idéző látványban lehetett részünk a délután és a kora esti órákban. A záporokat több helyen villámlás kísérte, azaz zivatarok is kialakultak, egyes cellákból pedig apró szemű jég is potyogott, például Debrecenben és Nyírbogáton.

Ahogy egyre alacsonyabbra került a Nap az égen, úgy jelentek meg a szivárványok a záporokat követően. Szeged felett még dupla szivárványt is sikerült lencsevégre kapni.

Ezt is kedvelheted