Tényleg „magától megtisztul” az airfryer?
Az airfryer, vagyis forrólevegős sütő egyre több háztartásban kap kiemelt konyhai szerepet, a készülék használatakor azonban nemcsak arra érdemes figyelni, hogy az étel megfelelően átsüljön, hanem arra is, hogy az tiszta és higiénikus maradjon.
A forró levegős sütők kimondottan magas hőmérsékleten működnek, azonban ez nem jelenti azt, hogy a készülék „magától megtisztul” és elpusztítja a benne lévő mikroorganizmusokat. A korábbi sütésekből visszamaradt ételmaradékokat és zsiradékot minden használat után el kell távolítani, hogy azok ne szennyezzék be a következő fogásokat.
A szakmai tanács szerint az étellel közvetlenül érintkező részeket – például a kosarat, sütőtálat, rácsot vagy betétet – minden használat után tisztítsuk meg. A visszamaradt ételmaradékok és zsiradékok nemcsak kellemetlen szagot vagy füstölést okozhatnak, hanem higiéniai szempontból sem kívánatosak.
Az ételmaradékok és zsiradékok a készülék belsejében, a fűtőelem környékén is megtapadhatnak, ezért ezt a részt se hagyjuk figyelmen kívül.
A kivehető részekhez általában elegendő a meleg víz, mosogatószer és egy puha szivacs. A makacs szennyeződéseket áztatással könnyebb eltávolítani, a nehezen hozzáférhető helyekhez pedig puha kefe használható. Fémszivacsot és karcoló eszközöket ne használjunk, mert károsíthatják a felületeket.
Az airfryerben nemcsak közvetlenül a kosárban készíthetünk ételt. Használhatunk olyan hőálló edényeket és sütőformákat, amelyek a gyártó útmutatója szerint alkalmasak az adott készülékhez és a sütési hőmérséklethez. Megfelelő lehet például a hőálló üveg- vagy kerámia, a szilikon, a hőálló fém sütőforma, vagy a készülékhez gyártott, erre alkalmas sütőtál vagy betét.
