Évtizedes rekordot állított be 2025-ben az ózonlyuk
Az ózonlyuk 2025-ben az elmúlt évtizedek egyik legkisebb kiterjedését érte el – közölte a Meteorológiai Világszervezet (WMO). A szervezet friss jelentése szerint ez már a második egymást követő év, hogy a lyuk mérete jelentősen elmarad az 1990 és 2010 közötti átlagtól.
A WMO a 2025-ös antarktiszi ózonlyukat a negyedik vagy ötödik legkisebbként tartja számon azóta, hogy 1992-ben megkezdték a rendszeres méréseket. Celeste Saulo, a szervezet főtitkára környezetvédelmi sikertörténetnek nevezte az eredményt, és hangsúlyozta, hogy az ózonréteg teljes felépülése a század második felére, nagyjából 2050-re várható.
Az ózonréteg elvékonyodását elsősorban az 1970-es évek közepétől az aeroszolokban és hűtőszekrényekben használt klórozott-fluorozott szénhidrogének (CFC-k) okozták. Ezek a vegyületek a magasabb légkörbe jutva klóratomokat szabadítanak fel, amelyek katalizálják az ózonmolekulák bomlását, és különösen nagy ózonlyukat hoztak létre az Antarktisz felett.
A világ vezetői 1987-ben – mindössze két évvel a felfedezést követően – 197 ország és az Európai Unió részvételével aláírták a montreali jegyzőkönyvet, amelynek célja a CFC-k fokozatos kivezetése volt. Az egyezmény rugalmas mechanizmusokat is tartalmazott, amelyek lehetővé tették a még fel sem fedezett, ózonkárosító vegyi anyagok betiltását is. Az ózonréteget lebontó anyagok fogyasztása és termelése mára több mint 99 százalékkal csökkent.
Az idei év szeptember vége felé az ózonlyuk kiterjedése mintegy 25 millió négyzetkilométert ért el, ami nagyjából 5 millió négyzetkilométerrel haladja meg az ilyenkor megszokott átlagot. Az előrejelzések szerint az ősz folyamán tovább tágulhat, és akár minden eddiginél nagyobbra is nőhet.
Az Antarktisz feletti ózonlyuk jellemzően szeptember közepe és október eleje között éri el legnagyobb kiterjedését, majd decemberben eltűnik, így a jelenlegi adatok nem adnak okot aggodalomra.
