Kezdőlap Gazdaság Három autógyártón áll a növekedés jövője

Három autógyártón áll a növekedés jövője

által Tamas
Három autógyártón áll a növekedés jövője

A BMW, a Mercedes és a BYD húzza a magyar gazdaságot, de a növekedés mögött mély problémák húzódnak

Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság a falnak megy, míg Kármán András pénzügyminiszter stabilizációról beszél. A statisztikák a GDP és az inflációs számok javulását mutatják, a szakértők szerint azonban a magyar gazdaság állapota korántsem egyértelmű.

A kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést. A második negyedévben 1,7 százalékos volt a GDP növekedése, az első negyedévhez képest pedig 0,5 százalékos bővülés mutatható ki a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján.

Ez érdemi változás az elmúlt évek minimális növekedéséhez képest, tekintve, hogy az elmúlt négy évben a magyar gazdaság összesítve mindössze 0,5 százalékkal bővült – említette Bod Péter Ákos volt jegybankelnök az idei Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásán.

A nemrég termelésbe állt új autóipari beruházások elfedik a mélyebb problémákat, a növekedés mögött egyes ágazatokban válság és aggasztó szerkezeti problémák húzódnak meg. Hosszabb ideje vergődnek a kiskerláncok, állami megrendelések híján az építőipar éhezik, de az autóipari beszállítók is szenvednek.

Ezt is kedvelheted