Amerika kontra Európa: Gazdasági modellválság az Atlanti-óceán két partján
Donald Trump második elnöki ciklusának megkezdésével Európa politikai és gazdasági vezetői kénytelenek szembenézni a kontinens aggasztó hátrányával az Egyesült Államok gazdasági gépezetével szemben. Míg a NATO gyengülése és esetleges megszűnése katonai pánikot szít, addig a gazdasági kihívások éppoly fenyegetően tornyosulnak Európa felett. Friedrich Merz, a német politikai színtér egyik meghatározó alakja, radikális és ambiciózus terveket vázolt fel a kontinens fellendítésére, beleértve a német gazdaságba tervezett 1000 milliárd eurós befektetést a következő évtizedben.
Az ilyen infrastrukturális beruházások viszont csupán tüneti kezelést nyújthatnak az európai gazdaság legmélyebb problémáira. Az öreg kontinens nem csupán lemaradt az amerikai tempó mögött, hanem bizonyos mutatók szerint egyre hátrébb szorul. Az egy munkaórára jutó gazdasági teljesítmény, a munkavállalók átlagos ledolgozott munkaóráinak száma és a belső piac szabályozási labirintusa olyan bilincseket helyez Európára, amelyekkel az Egyesült Államok nem kényszerül megküzdeni.
Munkamorál és termelékenység: Az idő pénz – de nem mindenkinek
Az OECD 2022-es adatai vérlázító különbségeket tárnak fel. Egy átlagos amerikai dolgozó évente 1804 órát dolgozik, míg az európai átlag csupán 1571 óra. Ez több mint 230 órányi különbséget jelent, amely alatt egy amerikai munkás már erőfeszítéseit kamatoztathatja. Az igazán ízléstelen azonban, hogy mindez a termelékenységben is tükröződik: egy amerikai munkaóra átlagosan 48 percnyi európai munkának felel meg. Ez azt jelenti, hogy nem csupán többet dolgoznak, de hatékonyabban is.
Nyugaton a helyzet különösen kétségbeejtő. Franciaországban és Németországban a dolgozók jóval kevesebbet vállalnak, pedig épp ezeken a területeken lenne a legnagyobb potenciál növekedés eléréséhez. Kelet- és Dél-Európa kénytelen túlórázni, hogy a hiányt kompenzálják, de termelékenységi szintjük alacsony, így erőfeszítéseik aligha vezetnek globális áttöréshez.
A belső korlátok mérgezett gyümölcse
Mivel az Európai Unió tagállamai sűrű szabályozási dzsungelben próbálnak lavírozni, még a belső kereskedelem szintén sem mutatnak egységes képet. Mario Draghi, az Európai Központi Bank korábbi elnöke egyenesen arra figyelmeztetett, hogy ezek az akadályok olyan szintű veszteségeket generálnak, mintha az Egyesült Államok 45 százalékos vámot vetne ki a feldolgozóiparra, és 110 százalékos tarifát a szolgáltatásokra. Ezek ahhoz vezetnek, hogy az európai piac nem tud egységes erőként fellépni, hanem belülről emészti fel saját erőforrásait.
Stratégiai verseny és strukturális patológia
Egyik vezető európai ország sem áll kétségtelen élenjáróként a gazdasági fellendülés terén. Az egyenesen riasztó, hogy olyan országok, mint Németország, ahol az innováció és technológiai lehetőségek minden mértéket meghaladnak, még mindig a kelleténél kisebb munkaerő-aktivitással kalkulálnak. Eközben a belső gyenge láncszemek, mint például a szolgáltatások megreformálásának elmaradása, csak tovább mélyítik a szakadékot az Egyesült Államokhoz képest.
A versenyképesség javítása érdekében nemcsak regionális szinten kellene változtatni, hanem gyökerestől reformálni az európai gazdasági- és munkaszervezési modellt. Az amerikai „minden perc számít” hozzáállás látszólag eredményesebb, ugyanakkor az európai modell filozófiája nem nélkülözi a hosszabb távú perspektívákat az életszínvonal fenntarthatósága érdekében.
Mire lenne szüksége Európának?
Az európai kontinensnek olyan átfogó megközelítést kellene alkalmaznia, amelyben a magas termelékenységű területek megerősödhetnek, míg a kevésbé termelékeny régiókat nemzeti és uniós szintű beruházásokkal emelik fel. Kelet- és Nyugat-Európa szinergiájának megteremtése olyan lehetőségekkel kecsegtet, amelyekkel hosszú távon ledolgozható lenne az Egyesült Államokkal való szakadék. Addig is Európa felett a régóta kongató vészharang hangja tovább harsog.
Forrás: 24.hu/fn/gazdasag/2025/04/16/europa-egyesult-allamok-vamhaboru-versenykepesseg-kilatasok-elemzes/
