Letöltendő börtönt kért az ügyészség Herczeg Zoltánra
Herczeg Zoltánt 2022 októberében tartóztatták le drogkereskedelem gyanúja miatt, utána fél évet töltött előzetes letartóztatásban, négy hónapot pedig bűnügyi felügyeletben. A divattervező nemrég kézhez kapta az ügyészség fellebbezését, amelyben az elsőfokú ítélet súlyosbítását kérik.
Az ügyészség szerint az eddig kiszabott büntetés nem elég elrettentő, ezért letöltendő szabadságvesztést indítványoznak. Herczeg ezzel szemben úgy véli, hogy a büntetés már elérte célját. Most közösségi oldalán osztotta meg az üggyel kapcsolatos gondolatait.
Bejegyzésében ismét felemlegette azt a 22 millió forintot is, amit állítása szerint a nála tartott házkutatás során elloptak tőle.
„A T. Ügyészség születésnapomra megörvendeztetett végre a kerek egy éve, a tavaly októberi első fok óta várt fellebbezéssel, melyben kevésnek találják az eddig rám mért fél évnyi fegyházban töltött előzetest (a tőlem időközben ellopott 22 M Ft-ról nem is beszélve – teszem hozzá), és letöltendőt kérnek egy marék fűért, mondván, az eddigi foglalkozás nem érhette el elrettentő célját” – írta.
Bejegyzésében kifigurázta, hogy az ügyészség levele még februárban kelt, de csak most jutott el hozzá. Gúnyosan megjegyezte, hogy „lassú a magyar posta és a fránya e-mail”, de hozzátette, hogy a másodfokú tárgyalásra jövő februárig kell várni, ami számára már nem jelent különösebb problémát, hiszen az elmúlt egy évben is türelmesen várt.
Herczeg a bejegyzését provokatív kérdésekkel zárta, amelyekben a büntetési aránytalanságokra hívta fel a figyelmet. A tervező megjegyezte, hogy az ügyről részletesebben a könyvében ír, amelyben vélhetően további részleteket oszt meg a történtekről és a vele szemben indított eljárásról.
