Fagyasztott hallal akart Angliába csempészni 600 kiló kokaint négy férfi
Jelentős letöltendő börtönbüntetés elé néz egy bűnszervezet négy tagja, akik egy rakomány fagyasztott hallal együtt húszmillió font – azaz több mint nyolcmilliárd magyar forint – értékű kokainszállítmányt akartak Londonba csempészni. A hatóságok még azelőtt elkapták őket, hogy a tervet megvalósíthatták volna.
A kábítószer-rakomány Dél-Amerikából származik. A kreatív ötletet mind a négy férfi esetében letöltendő börtönbüntetéssel díjazta a bíróság: az 57 éves Samuel Tokeley 22 évet, a 63 éves Nicholas Shilling szintén 22 évet, az 51 éves Scott Richards 14 és fél évet, az 52 éves Scott Unwin pedig 13 évet kapott.
A halösszeesküvés
A művelet során, amit a brit rendőrök maguk közt csak „halösszeesküvésként” emlegetnek, a négy elkövető hozzávetőleg 600 kilogramm kokaint akart rejteni a fagyasztott hal mellé.
A terv kivitelezői a már megszűnt EncroChat nevű alkalmazásban kommunikáltak egymással a részletekről – ezt szúrták ki a hatóságok. Ezekből az üzenetekből kiderült, hogy a kokaint Ecuadorból hozták volna a hallal együtt, ám már azelőtt lebuktak, hogy az import megvalósulhatott volna.
Az árut az egyik elkövető, Unwin ténylegesen halkereskedelemmel foglalkozó cége fogadta volna a londoni Billingsgate Marketen.
A férfiak beszélgetéseiből az is egyértelmű volt, hogy a tevékenységeik nem korlátozódnak a kokaincsempészetre: elképesztő mennyiségű ketaminnal, valamint kriptovalutával is kereskedtek.
Dean Grafton helyi nyomozó úgy nyilatkozott az esetről, hogy a bűnszervezet hatalmas, ipari léptékben foglalkozott kábítószer-terjesztéssel, amit valós vállalkozásokon keresztül csempésztek az országba – ahogy azt a meghiúsult akció során is tervezték. Az üzenetekben pénzmosásra utaló bizonyítékokat is találtak a hatóságok.
