Dr. Bátki Pál: Kit akarunk ma börtönben látni? – A büntető populizmus csapdája
Az elmúlt másfél évtized magyar politikájában újra és újra megjelent egy veszélyesnek kijelölt csoport, amelyiktől az államnak meg kellett védenie bennünket. A büntetőjog közben nemcsak a bűnözés elleni fellépés, hanem a politikai kommunikáció eszközévé is vált. De ha ezt felismerjük, egy kényelmetlen kérdést is fel kell tennünk magunknak: nem ugyanez a logika dolgozik-e bennünk, amikor azt követeljük, hogy a korrupt politikusokat végre „vigyék el bilincsben”? – írja vendégszerzőként Dr. Bátki Pál büntetőjogász.
Van valami megnyugtató a „zéró tolerancia” kifejezésben. Nem kell hozzá hosszan magyarázni a magyar addiktológia állapotát, a szociális ellátórendszert, a gyermekvédelem hiányosságait, esetleg azt, miért jelennek meg új pszichoaktív szerek egy leszakadó településen vagy Budapest belvárosában. Zéró tolerancia van. Kész. Az állam fellép. A rendőr elviszi a dílert. A törvényhozó szigorít. A politikus kijelenti: megvédjük a gyermekeinket.
A kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének és népszerűsítésének tilalmával összefüggő törvénymódosításokról szóló 2025. évi XIX. törvény indokolása maga is ezt a nyelvet használja: a kormány „zéró toleranciát” hirdetett, a cél pedig a kábítószerek és illegális tudatmódosító szerek használatának, terjesztésének és népszerűsítésének „teljes felszámolása”.
A szigor retorikája persze nem 2025-ben jelent meg. A 2012-ben elfogadott új Btk.-t már a kezdetektől „Európa legszigorúbb büntető törvénykönyveként” mutatta be az akkori kormány, ami azóta számtalan alkalommal tovább szigorodott.
Rend lesz
Gönczöl Katalin a büntető populizmus lényegét abban ragadja meg, hogy a politikai elit összetett társadalmi konfliktusokra leegyszerűsítő, látványos és gyors sikert ígérő büntetőpolitikai válaszokat ad. A társadalmi okok kezelése helyett kiterjeszti a kontrollt, szigorít, büntet – és mindezt politikai tőkévé alakítja.
Lévay Miklós még beszédesebb kifejezést használ: „szavazat-maximalizáló büntetőpolitika”. Ilyenkor a szakmai és kriminológiai szempontok mellé – vagy helyükre – odakerül az a kérdés is: mi felel meg a választók feltételezett igazságérzetének, és miből lehet politikai támogatást építeni?
