Tizenhét év fegyházra ítélték a szolnoki gyilkost
A Szolnoki Törvényszék tizenhét év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 23 éves, büntetlen előéletű férfit, aki tavaly novemberben megölte a huszonéves volt barátnőjét Szolnokon – közölte a bíróság ítéletét követően.
A törvényszék a férfit előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint háromrendbeli, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek.
Nem tudta feldolgozni, hogy elhagyták
Az ítélet szerint a férfi 2025. november 12-én a szolnoki albérletében végzett volt élettársával, a tettét azonban már korábban eltervezte. Azért ölt, mert nem tudta feldolgozni, hogy a nő elhagyta. Cselekedetében az is közrejátszott, hogy a sértett azzal fenyegette meg, feljelenti a rendőrségen, mert rájött: a férfi a tudta és beleegyezése nélkül használta fel a bankkártyaadatait.
A férfi így csaknem 120 ezer forintért vásárolt videojátékos figurákat és pólókat az interneten.
Késsel támadt a sértettre
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség közleménye szerint a nő azért ment a szolnoki lakásba, hogy számon kérje a férfin a bankkártyája jogosulatlan használatát. Veszekedni kezdtek, majd amikor a sértett indulni készült, a férfi befogta a száját, és egy konyhakéssel többször megvágta a nyakát. Ezután egy másik késsel a még ellenálló nőt több alkalommal fej- és nyaktájékon megszúrta.
A nő vérvesztés, valamint légzési és keringési elégtelenség miatt a helyszínen meghalt.
Napokig az erkélyen rejtette a holttestet
A férfi a holttestet az erkélyen rejtette el, a vért feltakarította, az ehhez használt eszközöket pedig kidobta. Ezt követően a volt élettársa telefonjáról, annak nevében üzeneteket küldött, így igyekezett alibit biztosítani magának. Az elkövetés során használt egyik kést egy erdő melletti csatornába dobta.
Fellebbezés miatt másodfokon folytatódik
Az ügyben 2026. július 10-én emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség. A férfi az előkészítő ülésen beismerte a bűncselekmény elkövetését, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság ezután hirdetett ítéletet.
Az ügyészség tudomásul vette a döntést, a vádlott védője azonban fellebbezést nyújtott be, így az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.
