Megközelíthetetlen, a beosztottjaival szigorú – kollégái a legfőbbügyész-jelöltről
Fejes Pétert jelölte Baka András köztársasági elnök legfőbb ügyésznek. „Olyan ember, aki ismeri a szervezet működését. Rendelkezik azzal a tapasztalattal, tartással, ami a poszt betöltéséhez szükséges” – méltatta Fejest Baka, aki szerint Fejes vezetőként és tárgyalótermi ügyészként egyaránt bizonyított.
Az államfő kifejtette, „jelentős összetett ügyekben képviselte a vádat, miközben mindvégig megőrizte szakmai hitelességét és személyes integritását. Nincs pártkötődése. Politikai szempontból aggályos ügy érdemi megítélésében nem vett részt. Főügyészi megbízatása az utolsó előtti legfőbb ügyész döntésével, bizalomvesztésre hivatkozva szűnt meg.”
Volt kollégáival, és ügyvédekkel beszélve próbáltuk felvázolni a jelölt habitusát és a vádhatóságnál végzett munkáját.
