Kezdőlap Igazságszolgáltatás Rákay Philip cégével kapcsolatban nyomozást folytat a rendőrség

Rákay Philip cégével kapcsolatban nyomozást folytat a rendőrség

által Tamas
Rákay Philip cégével kapcsolatban nyomozást folytat a rendőrség

Rákay Philip cégével kapcsolatban nyomoz a rendőrség

Hivatali kötelesség megszegésével elkövetett hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rákay Philip cégének földügylete miatt. A nyomozás egy magánember feljelentése alapján indult.

A Rákay érdekeltségében lévő Rácalmás Greendustry Projekt Zrt. 2022 novemberében vásárolt meg egy 42 hektáros ipari területet Rácalmáson, a dél-koreai Hankook gumiabroncsgyártó cég hazai központja mellett. Mindez egy évvel azután történt, hogy a kormány 2021-ben különleges gazdasági övezetté nyilvánította Iváncsát és Rácalmást.

A vállalat a terület egy részét eladta a Hankooknak, másik részére pedig elővásárlási jogot biztosított. Ezzel Rákay cége a 2023-as beszámoló szerint 1,433 milliárd forintos adózott profitot ért el.

Szijjártó Péter akkori külgazdasági és külügyminiszter 2023 novemberében jelentette be a Hankook Tire bővülését, amely 210 milliárd forintos beruházást és 450 új munkahely létrehozását jelentette Rácalmáson.

A gyanú szerint elképzelhető, hogy Rákay Philip cége előzetesen állami, kormányzati vagy egyéb forrásból értesülhetett a Hankook-gyár bővítési szándékáról, és ezzel jelentős vagyoni értékkel rendelkező információhoz jutott.

A lap megkereste Rákayt az esettel kapcsolatban, aki jövő hétre ígért részletes választ.

Ezt is kedvelheted