Bútorlábakkal támadtak szlovák lakótársaikra az ukrán vendégmunkások Gyálnál
Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség azzal a két ukrán férfival szemben, akik összevertek három szlovák állampolgárt az egyik Gyál közelében lévő munkásszállón.
A főügyészség szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a két ukrán férfi és a három szlovák állampolgár ugyanabban a Gyál közelében lévő munkásszállón lakott. A vádlottak elhatározták, hogy a három férfit bántalmazni fogják.
Tavaly júniusban a szlovák férfiak a saját lakrészükben tartózkodtak. Az egyik ukrán férfi magához vett egy fa bútorlábat az udvaron, és társával a mosdóban tartózkodó az egyik haragosuk után mentek. A férfit egy alkalommal a fejbe vágták, azonban sikerült kimenekülnie és a társaihoz menni. Az elkövetők azonban követték őt, és a másik ukrán férfi is beszerzett egy bútorlábat az udvaron.
Három férfit vertek össze
A két ukrán férfi a szobába érve a férfiakra támadt. Még az ágyban alvó egyik áldozatukat sem kímélték. Mindhárom férfit testszerte, több alkalommal megütötték a fahusángokkal.
A verésnek a szálláshelyen tartózkodó nő közbelépése vetett véget, aki rászólt a támadókra, hogy fejezzék be. Időközben az egyik szomszéd értesítette a rendőrséget.
Az egyik ukrán férfit a helyszínen elfogták, társa elmenekült és ismeretlen helyre távozott.
A három férfi közül az egyiknek súlyos, nyolc napon túl gyógyuló, míg két társának könnyű sérülései keletkeztek. A támadott testtájékra és a bántalmazás eszközeire figyelemmel, fennállt annak reális esélye, hogy a súlyosan sérült férfi életveszélyes állapotba kerül, amelynek elmaradása menekülésének és a kívülálló személy fellépésének köszönhető.
A Pest Vármegyei Főügyészség a két férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete mellett minősített és alapeseti súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja.
