Húsz iskola teljes modernizációját támogatja a magyar kormány Libanonban
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Bejrútban bejelentette, hogy a magyar kormány húsz katolikus iskola teljes modernizációját támogatja Libanonban. Az intézmények számára a legkorszerűbb oktatási eszközök beszerzését, valamint több mint száz tanár továbbképzését biztosítják. Ezt a Hungary Helps projekt keretében valósítják meg.
A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország, ezeréves keresztény államiság révén, különös felelősséget érez az üldöztetésnek kitett keresztény közösségek támogatása iránt világszerte. Kiéntette a libanoni katolikus közösség jelentőségét, amely fontos szerepet játszik a helyi társadalomban, hiszen intézményeik, mint iskolák, kórházak és szociális létesítmények vallási hovatartozástól függetlenül mindenki előtt nyitva állnak.
Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország célja, hogy hozzájáruljon ezekhez a tevékenységekhez, így az elmúlt években 41 projektet támogattak Libanonban, közel 20 millió dollár értékben, többek között 63 templom újjáépítésével.
„Most pedig történelmi jelentőségű eseményhez érkeztünk el, amely együttműködés alapján valósul meg Magyarország egyik vezető HR-szolgáltató vállalata, a Prohuman, a Hungary Helps Ügynökség és a libanoni katolikus iskolák tanácsa között. Ennek keretében közel három ezer diáknak biztosítunk csúcstechnológiás oktatási eszközöket, és több mint száz tanárt képzünk ki, akik majd továbbadják a tudásukat” – tette hozzá a miniszter.
Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány éves szinten ötven libanoni hallgatónak kínál ösztöndíjat magyar egyetemeken, és a program népszerűsége a többszörös túljelentkezésből is jól látható. Szijjártó péter kiemelte, hogy Magyarország elkötelezett a libanoni keresztény közösségek támogatása mellett, hogy azok sikeresen működhessenek ott, ahol évezredek óta otthon vannak.
(MTI)
Forrás: 24.hu/kulfold/2025/11/14/szijjarto-libanon-iskola-modernizacio/
