A Kreml szerint Putyin kész találkozni Trumppal
Dimitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára szerdán azt mondta, Vlagyimir Putyin készen áll találkozni az amerikai elnökkel. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy semmilyen magas szintű találkozóval kapcsolatban nincsenek konkrétumok.
Peszkov szerint Putyin és Trump a telefonbeszélgetéseik során mindig hangsúlyozták, hogy készen állnak arra, hogy szükség esetén újból találkozzanak.
A sajtótájékoztatón a sajtótitkár arról is beszélt, hogy egyelőre nincsenek meg a feltételei annak, „hogy a tárgyalások békés pályára álljanak”, ezért pedig a Kreml Ukrajnát hibáztatja.
Trump sem zárta ki a találkozót
Donald Trump amerikai elnök kedden a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott kétoldalú megbeszélése elején arról beszélt, nem zárja ki egy újabb találkozó lehetőségét. Ugyanakkor azt kétségesnek nevezte, hogy erre a decemberben Floridában tartandó G20-csúcstalálkozón kerülhetne sor.
Az ENSZ közgyűlés margóján tartott megbeszélésen újságírók kérték Trumpot, hogy nyilatkozzon egy esetleges háromoldalú – amerikai-orosz-ukrán – floridai találkozó kilátásairól. „Hát, nem tudom. Azt tudom, hogy találkozni fogok vele. Már volt egy találkozónk Alaszkában. Szerintem hajlandó lenne egy újabbra is. Miamiban viszont nem vagyok biztos” – válaszolta az amerikai elnök.
Zelenszkij azt mondta, készek lezárni a háborút
A 40 perces megbeszélés után Zelenszkij azt mondta, ők készen állnak lezárni a háborút, de nem biztosak abban, hogy Oroszország is készen áll erre.
Szóba került az energetikai fegyverszünet kérdése is: „Természetesen készek vagyunk leállítani a támadásokat az ő olajfinomítóik és az energetikai rendszerük ellen, ha ők nem támadják a miénket” – mondta.
Arról is beszélt, szerinte Trump segíteni fog nekik abban, hogy „ezt a háborút a lehető leghamarabb, még a tél beállta előtt befejezzük”.
Nem ez lenne az első Trump-Putyin csúcs
Az amerikai és az orosz elnök több mint egy évvel ezelőtt találkoztak Alaszkában. A két vezető három órán át tárgyalt egymással, ezt követően közösen álltak ki a sajtó elé. Trump korábban azzal fenyegetett, hogy ha Putyin nem hajlandó a konstruktív párbeszédre, akkor otthagyja a tárgyalásokat. Trump a sajtótájékoztatón azt mondta, addig nincs megállapodás, ameddig nincs megállapodás. Putyin közölte: „legközelebb Moszkvában találkozunk”. Kérdésekre ekkor nem válaszoltak, a sajtótájékoztató 10 percig tartott.
