Kezdőlap Politika BM-bizottság: rendszerszintű hiba az augusztus 20-i szervezésben

BM-bizottság: rendszerszintű hiba az augusztus 20-i szervezésben

által Tamas
BM-bizottság: rendszerszintű hiba az augusztus 20-i szervezésben

BM-bizottság vizsgálta meg az augusztus 20-i szervezést, és megtalálta a rendszerszintű hibát

Az augusztus 20-i állami ünnepség szervezésében az előző kormánytól örökölt legfőbb rendszerszintű hiba az egyetlen fővállalkozótól való túlzott függőség volt – állapította meg a Belügyminisztérium belső ellenőrzési főosztályának tanácsadóival működő vizsgálóbizottság, amely átvilágította a rendezvény előkészületeit.

A vizsgálat szerint a szervezés és az alvállalkozók finanszírozása a Lounge Event Kft.-nél összpontosult, az államnak pedig nem volt azonnal igénybe vehető helyettesítő megoldása. Így egyetlen cég pénzügyi problémája az egész nemzeti ünnep megrendezését veszélyeztette.

A vizsgálatot a Belügyminisztérium rendelte el még augusztus végén, miután a sajtóban felmerült, hogy a Lounge-csoport kirúgásakor „lejátszott” volt az a tender, amelyben új céget kerestek a lebonyolításra. A nyilvánosságra került levélfolyamból az is kiderült, hogy a Tisza egykori rendezvényszervezője, Zelcsényi Miklós aktívan belefolyt az előkészítésbe, a levelekre másolatban pedig Radnai Márkot is rátette.

A bizottság megállapítása szerint azonban nem voltak visszaélések az átállásnál. Arra jutottak, hogy az új kormánynak olyan rövid idő állt a rendelkezésére, amely csak a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazását tette lehetővé. A felmondástól az új közbeszerzés megindításáig 14 nap telt el, a szerződéskötéstől augusztus 20-ig pedig mindössze 36 nap maradt. A szükséges előkészítéssel együtt még gyorsított nyílt közbeszerzési eljárásra sem volt idő.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal végül három vállalkozást, a Hardrock Szolgáltató Kft.-t, a KulTechDesign Kft.-t és a Positive Adamsky Creative Kft.-t hívta ajánlattételre. Mivel csak a Hardrock Kft. tett ajánlatot, árverseny nem alakult ki. A bizottság a cégadatok és referenciák alapján megállapította, hogy a meghívott vállalkozások mind valós piaci tevékenységet végeztek, és releváns szakmai tapasztalattal rendelkeztek a rendezvényszervezés területén.

A testület kiemelte, hogy a váltással nagyot spórolt az állam. A Lounge Event Kft.-vel még a választás előtt megkötött két korábbi keretszerződés együttes bruttó keretösszege közel 17,5 milliárd forint volt. Az áttervezett programra a Hardrock Kft.-vel kötött új szerződés módosított bruttó felső összege 4 milliárd forint lett, ami a korábbi keretnek a negyedét sem érte el.

Ezt is kedvelheted