Magyar Péter: 500 milliárd forinttal nő az egészségügy finanszírozása
A 2027-es költségvetésben félezer milliárd forintos pluszforrást kap az állami egészségügy – közölte Magyar Péter miniszterelnök szombaton a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben.
A politikus azt írta, ezzel a lépéssel a választások előtt tett egyik vállalásukat hajtják végre. A Tisza Párt elnöke eredetileg a 2025. júliusi, nagykanizsai kongresszuson ígérte meg az egészségügy éves szintű, ötszázmilliárdos többlettámogatását.
A kormányfő a napokban arról beszélt, hogy az ágazatba érkező forrásbevonással az előző kormányok mulasztásait kívánják helyrehozni, egyúttal lerövidítenék a műtéti várólistákat.
A kabinet korábban, a nyár elején egy 3,6 milliárd forintos azonnali fejlesztési programot is elindított a hazai kórházak hűtési rendszereinek rendbetételére.
A 2027-es költségvetést érintő gazdasági változásokról a miniszterelnök már a hét korábbi részében is megosztott részleteket. Akkor Magyar Péter arról tájékoztatott, hogy a kabinet döntése nyomán a következő lépéseket bocsátják társadalmi egyeztetésre: vagyonadó az egymilliárd forint feletti vagyon után 1 százalékos, míg a 100 milliárd forint feletti rész után 1,5 százalékos mértékben, amely az ingatlanokra és befektetésekre is kiterjed; a KATA újra választható a nyugdíjasok, az egyetemisták és a mellékállásúak számára, és ismét megnyílik a lehetőség a cégek felé történő számlázásra; az Ekho esetében a profi labdarúgókra és sportolókra is a művészekre vonatkozó általános, 60 millió forintos értékhatár lesz érvényes az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás terén.
